Megnyílt az Alfa Romeo-rajongók Mekkája

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.06.25. 08.15

Az Alfa Romeo, alapításának 105. évfordulójának tiszteletére, megnyitja történelmi múzeumának kapuit a nagyközönség előtt.

Az Alfa Romeo alapítása 105. évfordulójának tiszteletére megnyitotta a márka aresei (Milánó) történeti múzeumának kapuit a nagyközönség előtt. A múzeum – a  “La macchina del tempo” – egy márkaközpont legfontosabb eleme, ahol könyvesbolt, kávézó, levéltár, tesztpálya, rendezvényközpont, valamint bemutatóterem is helyet kapott.
A június 30-tól látogatható múzeumban megtalálhatók az olasz gyártó 1960-as évek elejétől gyűjtött legjelentősebb darabjai. A tárlatot eredetileg 1976-ban nyitották meg, és kizárólag előzetes bejelentkezés útján volt látogatható. Miután az aresei gyártóüzemben beszüntették a termelést, és a központ elveszítette addigi meghatározó szerepét, a múzeumra 2009-ben lakat került.
Benedetto Camerana építészt 2013 végén kérték fel, hogy készítsen egy olyan tervet, amely méltó módon teremti újjá a múzeumot. A munkálatok 2014 nyarán kezdődtek el, és nem egészen 12 hónap leforgása alatt véget ért a teljes komplexumot érintő helyreállítás.
A kiállításon 69 autó kapott helyet, köztük a legelső A.L.F.A., a 24 HP, a Mille Miglia legendás bajnoka, a Tazio Nuvolari által vezetett 6C 1750 Gran Sport, a Touring által épített 8C, Juan Manuel Fangio F1-bajnok Gran Premio 159-ese, az 1950-es évek ikonikus Giuliettája és a 33 TT 12 bajnok versenyautó. 
Az autólegendákon átvezető utazás játékos és látványos fináléba torkollik egy 360 fokos virtuális valóságot ábrázoló filmfelvétel segítségével, valamint egy olyan multiszenzoros teremmel, ahol a látogatók interaktív karosszékekben helyet foglalva az Alfa Romeo győzelmeit felvonultató 4D felvételeket nézhetnek meg.

Kommentek

  • szaboata

    két hete még lázasan dolgoztak,nem engedtek be.Legalább virtuálisan beléphetek.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.