Egész olcsón eladó Nemo kapitány autója

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.06.23. 20.15

Emlékeztek A Szövetség című 2003-as filmre? Akkor tuti, hogy ezt az autót sem felejtettétek el.

Bárcsak ne láttam volna a 2003-ban bemutatott A Szövetség (League Of Extraordinary Gentlemen) című filmet, de sajnos láttam, és azóta sem tudtam elfelejteni azt az elefántcsont-színű autót, amivel talán a film egyetlen értékelhető jelenetét forgatták le, az autós üldözést.
A stemapunk stílusjegyekkel tűzdelt kabrió utcai közlekedésre ugyan alkalmatlan, de teljesen működőképes és júliusban kalapács alá is kerül Angliában, a licit 25 ezer fontról indul. Átszámítva ez 10 millió forint.
Az 1900-as éveket idéző jármű mind a 4 első kereke kormányozható, donornak pedig egy régi Land Rover tűzoltóautót választottak és Rover V8-as motorral szerelték. Végsebessége állítólag 130 km/óra, különlegessége pedig, hogy hidraulikusan emelhető a futómű, amit a videóban meg is mutatnak.
Itt pedig A Szövetség egykori előzetese, amiben több ízben is feltűnik Nemo kapitány autója:


Kommentek

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.