Schmitt Pál zebrára parkolt, de semmi gond, csak beszaladt a boltba

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.05.30. 09.15

Előfordul az emberrel, hogy szabálytanul parkol ha siet. Igen, még a volt államfőkkel is.

Az Index.hu egyik olvasója kapta el volt államfőnket, ahogy péntek délután három óra körül, a Honvéd és Báthory utca sarkán, sikerült rácsúsznia egy szabálytalan parkolásra, na meg a zebrára.
A fotók készítője azt is elárulta, hogy még szabad hely is volt nem messze. De az vesse Schmitt úrra az első követ, aki nem parkolt még soha szabálytalanul, mikor gyorsan be kellett ugrani a boltba egy kiló kenyérért, vagy másolópapírért.
Schmitt Pál zebrára parkolt, de semmi gond, csak beszaladt a boltba 1

Kommentek

  • balagesk

    Ja, van ez így ha az ember a nemzet erkölcsi iránytűje. :)

  • Pistabátyám

    Kákán is csomót!!! Nem áll a gyalogátkelőhelyen! Hogy az eleje kissé rálóg, az nem szabálysértés. A kereke kell, hogy rajta legyen, akkor áll rajta! És saccra még az úttestszélek metszéspontjától is megvan az öt méter. Schmitt Pál lelépett. Hagyják már békén.

  • Krisszi07

    Kedves Pista,

    kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül tilos megállni.

  • BarczikaynĂŠ Katona MĂĄria

    Smitt Úr pedig arról híres, hogy minden esetben minden szabályt betart, és betartatott ugye????

  • Póta Antal

    Tudtommal “Dr.-i” matricával bárhol megálhat, akár egy kondomért is. Kiváncsi vagyok, hogy a Pintér legények ezesetben hogyan értékelik a törvényi előírásokat????!!!!!

  • Póta Antal

    Pistabátyám azéret ennyi idő után nem ártana forgatni ab KRESZ könyvet, mert a soromponál belogva is jöhet a vonat!!!!

  • kocogok

    Mit lehet várni egy fideszes bunkó fallostól?

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.