Mehmet Tofas Sahinjával fogadott minket Törökország

Keleti nyitás, útinapló, harmadik nap

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2015.05.21. 12.00

Remek tempót futott a Vezess.hu két kiküldött tudósítója – azaz futott volna, ha a török bürokrácia nem lop el két órát az életükből. Keleti nyitás, harmadik nap.

A jutányos árú, tiszta, korrekt autópálya-motelből indulva Plovdiv érintésével szinte eseménytelenül hagytuk magunk mögött Bulgáriát. Kezdetben sztrádán, majd Plovdiv után országúton, de a helyieket nemritkán 120-130-as tempóban követve, Harmanlitól megint sztrádán, alapvetően jó tempóban értük el a török határt. Közben láttunk egy kibelezett, de így is látványos MIG 23-ast is, egy benzinkút cégérjeként:

Egész egyben van ez a szovjet vadászgép

Kik ezek és hova mennek?

A Vezess két újságírója, Földes Attila és Rácz Tamás a Keleti nyitás jegyében ezúttal a hanyatló Nyugat autószalonjai (Párizs, Frankfurt, Genf) után az Istanbul Motor Show-ra utazik ki. Hogy érdekesebb legyen a kaland, nem repülővel mennek, hiszen mi abban a pláne: tömegközlekedéssel utazni egy AUTÓkiállításra?

Mehmet Tofas Sahinjával fogadott minket Törökország 1

Nem, ezek a virtigli autóbuzik egy tesztautóval, méghozzá egy Fiat Dobló Cargo Maxi kisteherautóval teszik meg a kétszer 1500 kilométert. Budapest-Belgrád-Nis-Szófia-Edirne-Isztambul, oda-vissza – és ami érdekeset látnak, tapasztalnak közben, továbbadják a nagyérdeműnek.

A tudósítás további anyagai erre a linkre kattintva olvashatók.

Az egyetlen apró gebasz egy kis eltévedés volt, Harmanlinál. Itt ugyanis annyira frissen adták át a török határ felé tartó autópályát, hogy ha halászlé lett volna, még rotyogott volna az asztalra tett bográcsban. A Dobló TomTom navigációja érthető módon nem ismerte az új szakaszt, ezért el akart küldeni minket a már nem létező régi országútra, ami ugye nincs, hanem a sztráda alatt van. Ebből aztán az sült ki, hogy Attila kedvére fotózhatott egy elhagyatott, rothadó cubákokkal körbedobált felhajtójú, életveszélyes, de nagyon romantikus régi hidat:

Itt már elméletileg nincs semmi

Ahogy rájöttünk, hol a hiba, felülírtuk a TomTom utasításait és felhajtottunk a sztráda még meleg aszfaltjára. Csaknem a török határig, Edirnéig nem is jöttünk le róla, de az utolsó kilométereken még nem adták át a pályát, itt egy két és fél sávos úton értük el a bolgár kiléptetést. Nem volt sor, percek alatt átjutottunk, de ha kamionnal lettünk volna, rosszabb lett volna a helyzet. Nem túlzok: kilométereken át mentünk a várakozó teherautók mellett, a török oldalon, szemben hasonlóan várakozó kamionokkal együtt biztosan ezres nagyságrendű volt a veszteglő oszlopban a kocsik száma:

Végeláthatatlan kamionsor a bolgár török határon

A bolgár útlevél-ellenőrzés után egy kis para lett úrrá rajtunk. A kocsival át kellett ugyanis hajtani egy tüskezáron, ami ugyan lebillent, amikor ránehezedtek a Dobló kerekei, de nehéz volt rászánni magam, hogy nekitoljam a gumikat a fémfésűnek. Aztán két ventilátorsor között kellett elmenni, ahol biztató Close the windows felirat figyelmeztetett, hogy húzzuk fel az ablakot, amíg ránk fújnak valami fertőtlenítő mérget. Nagy levegőt vettünk a behajtás előtt, de szerencsére nem működött a rendszer, nem chemotoxoztak le minket.

Az is látszik, hogy hamarosan széles autópálya köti majd össze Bulgáriát Törökországgal, de egyelőre az a hülye helyzet, hogy a legfontosabb határátkelőn egynyomsávos földúton lehet áthaladni egyik országból a másikba:

Egyelőre murvás, hitvány út vezet Törökországba. A határőrök elszórakoztattak minket

Beálltam az útlevél-ellenőrzésre, simán tovább is engedtek a vámhoz, ahol aztán kezdetét vette egy mini-rémálom. A vámos lány adott egy cetlit, amire rá volt írva: D3. Elmutogatta, hogy guruljak arrébb, úgy száz métert, egy D3 jelzésű hangárba, átvizsgálásra. Itt jött egy néni, kinyittatta a Dobló Cargo rakterét, rábökött egy-két táskára, hogy nyissuk ki, de látta, hogy csak a ruháink vannak bennük – átmentünk a teszten. Ezután áthívott a csarnok melletti irodába, az útlevelemmel és a “papír auto”-val, ami nyilván a forgalmi volt, a zöld kártya meg a Fiat meghatalmazása, hogy vezethetem a kocsit. És szépen, lassan kezdtek előjönni az emlékek gyerekkorom kínlódós-keserves határátlépéseiről.

Akárcsak nálunk, Törökországban sem túl szoros a kapcsolat a józan ész és a bürokrácia között. Az országba belépő kocsikat az utóbbi időben valamiért, isten tudja, miért, regisztrálják, valamelyik utazó útlevelébe egy vonalkódot ragasztanak, és csak ezen vonalkód leolvasása után, a határőrség és a vám után egy harmadik kapunál lehet belépni az országba. Az új Fiat Dobló azonban nem szerepelt az állami adatbázisban, ezért a D3-as vizsgáló és a 96-os beléptető kapu között nem kevesebb, mint hét alkalommal szalajtottak el fel-alá. Kis cetliken üzengettek egymásnak a vámosok, ezeket a cetliket hordtam oda-vissza két órán keresztül.

Senki nem válaszolt angolul feltett kérdéseimre, csak – nagyon barátságosan és ügyesen – utasítgattak jelbeszéddel, hogy mi a dolgom. A végén úgy nézett ki, veszítünk. Amikor már négyen foglalkoztak az én papírjaimmal, az egyik vámos mégis rájött, hogy tud angolul, és elmondta, hogy faxoltassak el nekik valahogy egy török vagy angol nyelvű papírt a kocsiról a magyar tulajdonos cégtől. És akkor kimondhattam végre a varázsszót: JOURNALIST, vagyis újságíró vagyok, és direkt ezt a Törökországban gyártott autót hoztuk ide, hogy hazavigyük ebbe a csodálatos országba, amiről majd oly sokat írunk, az Isztambuli Autószalon alkalmából.

Hívtak még egy ötödik vámost, és némi egymás közti török üvöltözés után fax nélkül is megkaptam a vonalkódot az útlevelemre. A vámos csaj egy kicsit mérgesen csapta elém a kocsi forgalmiját, de a kétórás szívatás után nem éreztem úgy, hogy nekem kéne bocsánatot kérnem. Elköszöntem szépen, és pár méter után szembesültünk a miénkhez időnként kísértetiesen hasonló török illiberális demokrácia újabb furcsaságával.

A határtól Isztambulig eljutottunk autópályamatrica nélkül. Senki nem akart megbüntetni, itt ez belefér, elég valamikor megvenni.

Nemrég reformálták ugyanis meg az autópályadíj-rendszert az országban. A határon elvileg venni kellene egy RFID-chipes matricát, amire be kell fizetni valamekkora összeget. A rendszám-felismerő kamerák az autópálya-szakaszok határain ezek után mindig automatikusan levonják a használat után járó díjat, mindenki örül. Csak hát a határon valahogy mégsem lehetett ilyen matricát kapni.

Megálltunk hát az első benzinkúton, ahol megkérdeztük, mi van: a kutas azt mondta, hogy kb. húsz kilométerrel arrébb lesz az első sztrádakapu, ott kell majd a rendőrségi (Polis) bódéban matricát venni. Persze majd csak lírát fogadnak el, de az sem egyértelmű, hogy mennyit kell fizetni, majd megmondják. No problem.

A sztrádakapu mellett valóban volt egy rendőrségi bódé. Ki is húzódtam szélre, de egy kedvesen mosolygó bácsi integetett, hogy menjünk csak tovább, majd Isztambulban kell megvennünk a matricát. No problem.

Mindegy, továbbmentünk, de még mindig nem voltunk egészen nyugodtak. Ezért bementünk az első parkolóba is, ahol matricát ugyan nem kaptunk, de ettünk egy egészen kiváló csicseriborsó-levest Mehmet büféjében, és lefotóztuk vendéglátónkat büszkeségével, a piros bőrüléses, gázüzemre átalakított Tofas Sahinnal:

Mehmet és az ő cifra Tofasa. Tőle kaptuk a mai első meleg ételünket


Piros belső, Momo kormány a Tofasban

Közben rendszámunkat – meg talán a Dobló ordas matrica-dekorációját – kiszúrva odalépett egy  török kamionos, mondta, hogy Madzsarisztán jó hely, szokott arra járni, mert ő nemzetközi sofőr. Megkérdeztük, mi van a matricával, mondta, hogy csippan a kapu magától, no problem. De, mondom, nekünk nem csippan, mert nincs matricánk. Akkor mi van? Semmi baj, majd Isztambulban, no problem!

Széles, 120 km/h-ra korlátozott, kiváló minőségű, de a határ után 100-150 kilométerig félelmetesen néptelen autópályán tolhattuk egészen Isztambulig. A sebességhatár csak amolyan irányadó dolog errefelé, a legbelső sávban 200 körül tépnek el a gazdagok az Audikban, Mercikben, a többség pedig 130-135 körüli tempóval halad. Ahogy közeledtünk a 14,4 milliós gigantopolisz felé, egyre sűrűsödött a forgalom, de még mindig nem volt semmi atrocitás. A kamionosok is udvariasak, igyekeznek segíteni a személyautók közlekedését, és letolni is csak finoman, villogás nélkül igyekeznek a nagyon sietősök, ha utolérnek előzés közben véletlenül.

Isztambul határában egy óriási fizetőkapunál torlódott fel egy kicsit a sor. A vicces Otomatik Gecis (automatikus átjáró) feliratú kapukhoz persze nem mertünk beállni matrica nélkül, kigurultunk a tölcsértorkolat szélére, és láttuk, hogy tényleg no problem! Egy T2-es Transporterre ragasztották fel éppen a matricát teljesen bolond németek, akik otthonról jöttek ezzel a muzeális tárggyal Törökországba. A matricát egyébként végül egy postahivatalban kellett megvennünk. A postászsákok között üldögélő postásbácsik nagyon jó fejek voltak, tudtak angolul, és mondták, hogy adjunk 45 lírát, az elég lesz nekünk elmenni Bursáig, meg utána haza, higgyük el, NO PROBLEM!

Öreg VW busz a matricaboltnál

Az isztambuli káosz komoly koncentrációt igényel ugyan, de ha szeret vezetni az ember, akkor nagyon szórakoztató kaland. Sávváltásnál, kikanyarodásnál teljesen felesleges kivárni, amíg beengednek, mert nem engednek be, de ha határozottan mozdulunk, sztoikusan tudomásul veszik, hogy mi győztünk. A duda sokat szól, de legtöbbször nem indulatból, csak jelzésként: figyelj, jövök!

Ma még nem mentünk be a központba, csak átvágtunk a város peremkerületein, hogy megtaláljuk azt a kempinget a tengerparton, amit a neten néztünk ki szerdai éjszakázásra.

Isztambul igazi, átláthatatlan, óriási metropolisz

Az volt a terv, hogy egyikünk a Doblóban, másikunk sátorban alszik – kaland! -, de sajnos a kemping annyira nyomorult és gusztustalan volt, hogy elment a kedvünk az egésztől. Ellenben pár száz méterrel arrébb találtunk egy nagyon érdekes kis helyet, egy láthatóan korábbi ragyogó fénykorának pislákoló emlékében vegetáló, de úgy-ahogy működő üdülőfalucskát. Itt vettünk ki egy szobát, elég drágán, gyalázatos internettel, kopottas berendezéssel, de csodás tengerparti fekvéssel – és innen indulunk holnap hajnalban be a városba, az autókiállításra!

Kommentek

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.