Ilyen, amikor az utánfutó csóválja az autót

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.05.10. 07.30

A felvételen szereplő Land Rover sofőrje átélte az utánfutót húzók rémálmát. Elveszítette uralmát a vontatmány felett és hiába próbált korrigálni.

A felvételen szereplő Land Rover sofőrje átélte az utánfutót húzók rémálmát. Elveszítette uralmát a vontatmány felett és hiába próbált korrigálni. Gyakori baleset, amit ma már a gyártók stabilizáló elektronikával előznek meg az újabb típusok esetén. 

Az ESP-rendszerekben (ami ma már kötelező felszerelés az autókban) van egy úgynevezett utánfutó-stabilizálási funkció, amely a vontatáskor gyakran fellépő utánfutó-kígyózást hivatott kivédeni. Azonban ennek a működéséhez az kell, hogy az autó ESP-rendszere felismerje az utánfutó-csatlakoztatást. Ez úgy történik, hogy az elektromos csatlakozó bedugásakor az úgynevezett pótkocsi-felismerő vezérlőegység (amit adott esetben utólag be kell építeni) jelet küld a CAN-hálózaton az ESP-nek, hogy “vigyázz, utánfutót húzunk”, tehát ha bekövetkezik a kígyózás, be kell avatkozni.

Kommentek

  • vizesszaki

    Egyértelműen rutinhiány, az ilyen idiótán talán az elektronika sem segít.Minek próbálkozik, akinek esze nincs hozzá. Európaszerte nagyon sok hasonló marhát látni az autópályákon. Nem az a nagy baj hogy összetöri magát, hanem mások életét teszi kockára.

  • SpeedySteve

    Helló Mindenkinek.
    Megnéztem jobban a videót. 2 nagy hibát követett el, (ami szinte biztosan betudható a rutinhiánynak, ahogy azt vizesszaki írta,).
    1: az utánfutót mindig orr nehézre kell rakni. Ez a futó pedig egyértelműen far nehéz!
    2: minden áron ellene akart kormányozni. TILOS!!! Ha jól van beállítva a fék, és jól van megrakva a pótkocsi, akkor 1 darab, kb 5 másodperces határozott féklenyomással kiegyenesedik, mint a cövek!!! Sajna, (látva, hogy hol készült a videó,), Angliában nem túl jó állapotúak a fékek az ehhez hasonló pótokon, mert szimplán nem értenek hozzá.
    Mi, a kollégáimmal, hasonló pótokkal fuvarozunk, évi kb 150.000 kmt futunk, autónként. Pont ma cseréltem fék betétet, (170.000 volt a régiben és még volt rajta 2-3 mm,) utána kipróbáltam, és nemhogy tolja a vonó járművet, hanem fékezéskor vissza húzza. (szinte ugyanaz, mint a kamionoknál, ha jó a fék, akkor “húzott” marad a “szerelvény”.) Emiatt nem tudna? bekóvályogni! Sajna ez az ember kis híján összetört még másik ki tudja hány közlekedőt.

    Szép napot nektek!

F1: Folytatódik a McLaren vergődése

A második barcelonai tesztnap délelőttje is a Mercedesé volt, miközben több csapat autója is a garázsban vesztegelt. A McLarennél megint motort kellett cserélni.

F1: A Ferrari megtanult hallgatni, máris támadják miatta

Olaszországban nem vették jó néven, hogy a Ferrari az idei előszezonban hallgatásba burkolózik.

Bűnös és fizet a gyilkos légzsákok gyártója

A Takata hivatalosan is bűnösnek vallotta magát az általa gyártott, világszerte legalább 15 emberéletet követelő hibás légzsákok miatt, és beleegyezett az egymilliárd dolláros büntetőbírság kifizetésébe – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

F1: 2025-ig marad az Orosz Nagydíj

Az Orosz Nagydíj szervezői szerződést hosszabbítottak, 2025-ig biztosan marad Szocsiban a Forma-1. Éjszakai futam is lehet.

Magyar ötlettel alakulhat át az autós kárrendezés

A gépjármű-kárrendezési folyamatokat támogatja a KárWeb nevű hazai startup. A szolgáltatás próbaüzeméhez már csatlakozott az egyik vezető biztosító.

Nagy változás jön egy Budapestet érintő viszonylaton

Másfél év után végleg kivonul a Lux Express busztársaság a közép-európai térségből. Csak a Varsót a Baltikummal összekötő járatok maradnak meg. Megszűnik a Budapest-Krakkó-Varsó buszjárat is.

Kiderült, mikor és mitől kapnak defektet a magyarok

Tízből legalább négy magyar autósnak volt már defektje az elmúlt öt évben, ráadásul ezeknek több mint fele jellemzően délután és este, sötétedés után történt, minden másodikat pedig szög vagy kátyú okozott.

F1: A Red Bull-főnök beszólt a McLarennek

A Red Bull csapatfőnökének nagyon nem tetszenek az idén újra megjelent cápauszonyok, mindent megtesz majd, hogy a jövő évre eltűnjenek. Valami más is bántja Christian Horner szemét.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

Kitakarította az autóját, azonnal milliomos lett

Autója takarítása közben talált meg egy rég elveszett lottószelvényt, és lett egy csapásra milliomos egy nagypapa a kelet-ausztráliai Newcastle-ben.

F1: Hamilton a Merci szépségére épít

Lewis Hamilton szerint a Mercedes 2017-es Forma-1-es autója mindenki másénál jobban néz ki, ezért a bajnokságban is az élen lehet a helye.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.