40 büntetőpont, pedig jogsija sincs

Tizenkét kihágás négy éven belül

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.03.12. 11.15

Angliában összegyűjtötték a legtöbbet szabálytalankodó autósokat. A top 20-ból háromnak jogosítványa sincs.

Nem vehetik el a jogsimat, hiszen nincs! – ez a szakállas vicc már poénnak sem szimpatikus, valóságnak pedig még durvább. Előfordul persze olyan, hogy valaki tizenéves korában, a jogosítvány megszerzése előtt itt-ott, eldugott útszakaszokon kipróbálja szülei kocsiját, de egészen más, ha felnőtt emberek életvitelszerűen autóznak engedély nélkül.
A brit IAM közlekedéskutató intézet lekérte a hatóságoktól Anglia húsz legtöbb büntetőpontot összegyűjtött autósának a listáját. Az élen egy átlagos, öntudatos autós áll, aki öt alkalommal megtagadta az autót vezető személy azonosítását, így gyűjtött össze 45 pontot. Igazából a második helyezett a félelmetes: egy vidéki férfit tizenkét alkalommal bírságoltak meg, hatszor azért, mert városban gyorsan hajtott, hatszor pedig azért, mert kötelező felelősségbiztosítás nélkül vezette járművét. Mint később kiderült, ez még semmi nem volt, hiszen a tulajdonosnak sem ideiglenes, sem korlátozott, sem bevont, egyáltalán semmilyen jogosítványa nem volt. 
Hozzá hasonlóan még ketten vezettek úgy, hogy soha nem szereztek vezetői engedélyt, további nyolc autós pedig lejárt jogsival követte el a kihágásokat.
A top 20-as listán egyébként hat hölgy is szerepel, ők jellemzően gyorshajtás, illetve a sofőr azonosításának megtagadása miatt kaptak büntetést, de köztük is akadt, aki elmulasztott kötelezőt kötni járművére.
Angliában bevonják az ember jogosítványát, amennyiben 3 éven belül legalább 12 büntetőpontot gyűjt össze. Mivel alapesetben a pontok 48 hónap után törlődnek (kivéve halálos baleset okozása, illetve ittas vezetés esetén – ekkor 11 évig maradnak a rendszerben a pontok), a listán szereplő autósok (45-28 pont) mindegyikétől elvették a jogosítványt – már akitől lehetett.

Kommentek

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.