Viccel az útdíjjal az internet népe

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2015.01.07. 18.00

Az idén életbe lépett új útdíjfizetési szabályok felkavarták az autós társadalmat, többen vicces képek gyártásával állítottak emléket az első napok káoszának.

Az idén életbe lépett új útdíjfizetési szabályok felkavarták az autós társadalmat, többen vicces képek, újabb képtelen adónemek gyártásával állítottak emléket az első napok káoszának. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább foglaljuk össze, időrendi sorrendben, hogyan jutottunk el egy kormányintézkedéstől a megyei matricán dilemmázó Zsákos Frodóig.

Az útdíj-rendszer változásai

2014.12.11. – Az útdíj még csak munkaterv. “A kormányszóvivő szerint a megyei útdíjmatricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom. Kiemelte: a közösségi közlekedés nyújtotta lehetőségek és az összeg nagysága miatt nincs olyan aggályuk, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik. A kormányszóvivő közlése szerint egyelőre munkatervezet van az útdíjfizetés kiterjesztéséről, a várható bevételekkel összefüggésben pedig még tart a kalkuláció.”

2014.12.15. – Évek óta tervezik, vannak hatástanulmányok. A mai állapotot elnézve nem mondható tökéletesnek az évekig húzódó ötletelés, pedig még december közepén így nyilatkozott a kormányszóvivő: “A kormány évek óta foglalkozik a megyei matricák kérdésével, vannak hatástanulmányok, és ezek elérhetőek lesznek. Kurucz Éva szerint a kiindulópont a megyei matricák bevezetése, nem a budapesti agglomeráció megadóztatása, a kormány célja a közlekedők helyzetének javítása.”

2014.12.29. – A bevezetés előtti napokban még senki sem tud semmit. “A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a városhatáron kívül, de még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni. Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján vasárnap még semmi nem utalt a változásra. A benzinkutaknál is azt közölték, arra készülnek, hogy január elsején a jelenleg kaphatók mellett árulják majd a megyei matricát is, de a pontos szabályokról még nem kaptak tájékoztatást.”

2015.01.02. – A rendszer beindul, rengeteg hibával és ellentmondással. “Nagybetűs trehányság, hogy december 30-án 21 óra 55-kor hozták nyilvánosságra a térképet a fizetős szakaszokról, persze a jó munkához idő kell. Sokáig babráltak vele – így is tele van hibákkal.” – írtuk az első napok tapasztalatait összefoglaló cikkünkben.

A képtelen helyzetben könnyen lódult a kollektív fantázia, a fórumok, komment-folyamok között egyre több valóságtól elrugaszkodott sarc ötlete bukkant fel. Egy ponton a Vezess.hu céges levelezésében is elszabadult a keserű humor, és egymásra licitálva próbáltunk olyan adónemeket kitalálni, amelyek bevezetésre kerülhetnek egy sarkaiból kifordult világban.



Többek között ilyen agyrémekkel riogattuk egymást, ne adja senki tovább, még a végén valósággá válnak!

Ingyenes kör: Minden autós a bejelentett lakóhelyének 100 kilométeres körzetében ingyenesen használhatja a közutakat. Ezt elhagyva jelez a kocsiba államilag telepített GPS nyomkövető, és kilométerenként 9 forinttal járulunk hozzá az ország finanszírozásához.

Arányos fizetés a gépkocsi tömege alapján: Elavult a 3,5 tonnás határ (A D1 és D2 úgyis keveredik eléggé), immár ötven kilogrammonként sávosan emelkedő súlyadót kell fizetni az autósoknak. Akinek telik hatalmas, nehéz, és nagy terepjárókra, több személy szállítására alkalmas járműre az zsebbe tud nyúlni, nemde bár?

Panorámadíj: Magyar tájunk bámészkodása nincs ingyen, aki történelmileg kiemelt, a világörökség részét képező tájon halad, az fizessen, mondjuk…évi ötezret! A befolyó összeg mehet a kulturális alapba, hogy ezek a területek még szebb fényükben csilloghassanak.

Lejtőadó: Aki fent lakik, annak le is kell jönni. Tehát a dombon lakók előnyt élveznek a kigurulásokkal, nekik extra teher jár a lejtő százalékos erősségéhez mérten, mivel a törvényt elkerülve próbálták kihasználni a gravitáció előnyeit.

Alacsony fogyasztású autó-adó:  Aki 4-5 literrel eljár, hol csenget ki arányosan annyi adót, mint aki kénytelen 9-10 liternyi üzemanyagot elégetni száz kilométerenként? Az arányos közteherviselés jegyében 2015. februárjától minden autó egységesen 8,76 literes átlagot köteles teljesíteni száz kilométeren. Jöhetnek az állami üzemanyag-átfolyás-mérők, és az eltérő értékekre mehet a sarc, mert csak így valósulhat meg a minden.

A kerülőutak adóztatása: A fizetős utakkal párhuzamos útszakaszokon fekvő városok behajtási díjat szedhetnek, pl. Budaörsre 2500 forint/év a behajtás, kivéve helyi lakosoknak.

VIP sáv az egyenlőbbeknek: Ma már bárki magyar állampolgár lehet, csak pénzkérdés az egész. Akkor miért ne lehetne valaki a dugómentes élet élvezője? Húszezer forintért VIP hozzáférés egy hónapra, külön gyorsforgalmi sávval, amit a villamos pályán alakítanának ki, a garantáltan dugómentes átkeléshez.

Kommentek

  • hova

    Jóóóóóóóó! Rengeteget nevettem- és beszkenneltem a matricákat!!

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.