Tömegbaleset a jégpáncél miatt, 15 autó ütközött

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.12.16. 21.45

Borzasztó látni, ahogy a teljesen felfagyott úton sorra csapódnak egymásba az autók.

Nem gondoltuk volna, hogy a hétvégi jeges baleset után ilyen hamar belefutunk egy hasonló esetbe, de megtörtént. A helyszín ezúttal Kanada, ahol a lefagyott út beszedte a vámot: mintegy 15 autó ütközött ugyanazon a szakaszon. A helyi hírügynökségek információi szerint szerencsére senki nem sérült meg a balesetben.
Ahogy Kovács Miklós kollégám is írta, a szerencsétlenül járt autósok bizonyára bíztak a megelőző sószórás hatékonyságában, azonban amíg esik, az ilyen jellegű védekezés hatástalan.
Amíg esik, a só nem tudja kifejteni a hatását, hiszen a csapadék még a földre érkezése előtt megfagy, tehát a jég képződése gyorsabb, mint a só oldatba kerülése, így annak olvasztó hatása nem érvényesül. A megelőzésre kijuttatott szóróanyag olvasztó hatása is csak később érvényesül. Eredményes munkát csak akkor végezhetünk, ha az ónos eső elállt – olvasható a kozut.hu egyik téli autózással kapcsolatos közleményében.
A fenyőfa hazaszállítása minden évben feladat. Ezt sokan sokféleképpen oldják meg. Nézd meg a Vezess.hu gyűjteményét hagyományos és extrém megoldásokról. Kattints a képre! 

Tömegbaleset a jégpáncél miatt, 15 autó ütközött 1

Kommentek

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbáljál magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.