Az autórajongók – így a Vezess.hu szerkesztősége is – oda vannak a különleges tanulmányokért. Ritkák, érdekesek, és fel tudnak mutatni egy sor olyan tulajdonságot, amivel sohasem találkozhatunk a hétköznapokban. Itt is vannak fokozatok, az érdekestől egészen a megdöbbentőig, amit ha sokáig néz az ember túlnyomás keletkezik a koponyában, és cseppfolyósodik az agy. Ez a mai találat is egy ilyen darab, úgyhogy óvatosan a képekkel.
A Wolfrace Sonic kizárólag azért készült el 1981-ben, hogy a Wolfrace vállalat új felnijeit népszerűsítse. A figyelemfelkeltésre alkalmasabb eszközt nem is lehetett volna építeni, bármelyik Batman-filmben megállta volna a helyét a Sonic. A végtelenbe nyúló, laposan  terpeszkedő orr tövében kapott helyet a sofőr és utasa, szinte a hátsó tengelyen ülve, jelentősebb szélvédelem nélkül, úgyhogy kötelező volt a napszemüveg, amit manapság bukósisakok váltanának fel.
Az igazi csemege azonban a térhálós karbonszálas ívek alatt van: két V8-as, 3,5 literes Rover motor gondoskodik a hajtásról, ami összesen durván 500 lóerőt és 258 km/órás végsebességet jelent. Erőben nincs hiány, de a megállással sincs gond, hiszen a fékrendszert a legendás hatkerekű Tyrell Forma-1-es autójából kölcsönözték, így biztos az ájulás közeli lassulás. 
Akadt olyan szerencsés újságíró, aki tiltásig pörgethette anno a 16 hengert, és nem mondott róla rosszat, csak az elektronikát szidta. Mindez a nyolcvanas években több tucat színes gombot jelentett, amiket bonyolult sorrendben nyomkodva keltek életre a motorok, vagy nem. 
“Külön kell mindkét motort indítani, ebben a sorrendben: bal motor gyújtás, gáz padlóig, motor indít, motor jár, valamiféle reset gomb, így a motor tartja a fordulatot, majd az egész procedúra megismétlődik a másik motornál, végül nyomkodunk még néhány gombot, hogy teljes szinkronban járjon a két V8-as. Az elinduláshoz is kell kicsit zongorázni, de útközben már elképesztő az élmény.” – nyilatkozta anno egy szakújságíró.