Újabb halálos baleset történt a 4-esen

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.11.14. 17.05

Egy személy életét vesztette a balesetben, amely 15 óra 30 perc körüli időben történt a 89-es kilométerszelvényben

Életét vesztette egy személyautó sofőrje, miután járművével pótkocsis teherautónak ütközött a 4-es főút Abonyt Szolnokkal összekötő szakaszán péntek délután – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Csámpai Attila tájékoztatása szerint a főút 89-es kilométerénél a teherautó felborult, pótkocsijának tartályából étolaj, üzemanyagtartályából pedig gázolaj folyt a burkolatra. A karambolban a személyautó sofőrje életét vesztette, a másik sofőr az első jelentések szerint nem sérült meg – tájékoztatott a szóvivő. 
A szolnoki és a ceglédi tűzoltók a Pest megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálatának irányításával megkezdtek a műszaki mentést, munkájukat segíti az a Szolnokról érkezett vegyi konténer is, amelyet az úttest olajtól való megtisztításánál használnak majd.
Újabb halálos baleset történt a 4-esen 1
Újabb halálos baleset történt a 4-esen 2
A 4-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a környéken nagy a torlódás – tette hozzá Csámpai Attila.

Kommentek

  • hova

    Megjelent a rendőrség baleseti statisztikája és négy nap alatt 9-n haltak meg közlekedési balesetben. Rémület. Tegnap a 17 éves srác a ködben előz, persze, hogy baj lett belőle. Éretlenek a pilóták, sokat segít a rutin és a józanság. Öreg barátom szokta mondani: az a jó pilóta, aki meg is érkezik!. Nem rossz mondás.

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Négyüléses roadstert fontolgat a Mercedes

Német lapértesülések szerint túrakocsivá hizlalná büszke luxusroadsterét a Mercedes: az SL következő generációjában állítólag négyen fognak elférni.

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.