Egy tinédzser mentette meg a rendőr életét

Kihúzta égő autójából

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.11.10. 06.00

Egyetlen perce volt csak cselekedni annak a tizenhét éves fiúnak, akinek a háza előtt súlyos autóbalesetet szenvedett egy rendőr. Jól döntött.




A végzős középiskolás Joe Chambers éppen egy rendőrökről szóló filmsorozatot nézett philadelphiai otthonában, amikor hangos csattanást hallott az ablak alatt. Kirohant, és látta, hogy a kereszteződésben egy kisteherautó oldalról belerohant egy rendőrautóba. Utóbbi motorteréből füst gomolygott, majd lángok csaptak ki.
A fiú, aki szabadidejében önkéntes tűzoltóként dolgozik, nem sokat teketóriázott: odarohant a rendőrautóhoz, és miután a vezetőoldali ajtó benyomódott az ütközés következtében, egy szomszédjával, a 24 éves Dante Johnsonnal együtt az ablakon át emelte ki a félig öntudatlan, sérült rendőrt a vezetőülésről. 
“Megmondtuk neki, hogy az ajtón keresztül nem tudjuk kiszabadítani, aztán megragadtuk, és kirántottuk az ülésből” – emlékezett vissza később a fiú. “Megsérült a lábfeje; a sokk miatt sem beszélni, sem mozogni nem tudott, csak nyöszörgött.”
Miközben ők biztonságba helyezték a rendőrt, mások a kisteherautó szintén sérüléseket szenvedett vezetőjét emelték ki járművéből. 
Alig egy perccel később lángra kapott a rendőrautó vezetőülése, négy perc múlva pedig már az egész autó égett. Eddigre kiérkeztek a helyszínre a tűzoltók is, miután a rendőrtisztnek az ütközés után még volt annyi lélekjelenléte, hogy segítséget hívjon. 
Kórházba szállítás után mindkét sofőr állapotát sikerült stabilizálni. A rendőrtiszt beütötte a fejét, valamint égési sérüléseket szenvedett a lábán.
A harminc éves Mark Kimsey rendőr egy bűntény helyszínére igyekezett szombaton kora este, amikor a baleset bekövetkezett. A rendőrség hősként ünnepli a 17 éves fiút, ő azonban elhárította magától a dicsőséget: “Nem várok köszönetet, bármikor újra megtenném. Öröm volt látni, hogy jól van, nekem ennél nem kell több” – mondta, miután meglátogatta a rendőrt a kórházban.
A lángoló autóból mentettek ki egy csecsemőt a szomszédok, miután édesanyja kamionnal ütközött otthonuk előtt. Részletek a képre kattintva.


Szavazzon kedvenc autójára. Kattintson az alábbi képre, és nyerjen éves autóMagazin előfizetést!

Kommentek

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.