Atombombaként robban az új “Halálos iram” előzetese

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.11.01. 21.37

Az eddigi legbombasztikusabb résszel jön a “Halálos iramban” sorozat, csak az előzetesben annyi akció van, hogy nem győzöd majd kapkodni a fejed.

Nehéz elhinni, de már 13 év telt el azóta, hogy Dominic Toretto és Brian O’Conner útjai először keresztezték egymást a filmvásznon, azonban sajnálatos módon kettőjük hullámzó és piszkosul akciódús kalandja, a Halálos iramban hetedik részével befejeződik. Az új  mozi “Furious 7″ címen fog a mozikba kerülni, 2015 áprilisában.
Íme az első hivatalos előzetes, amitől nem csak a hideg fog kirázni, de ennyi akciót még soha nem láttál két percbe sűrítve. Igen, Paul Walker is benne van természetesen!
Walker tragikus halála miatt közel egy évet késett a premier, de már nem kell sokáig várni, csak öt hónap, és izzadó tenyérrel nyomhatjuk arcunkba a pattogatott kukoricát. Erősre sikerült a beharangozó, reméljük nem lőtték el benne az összes puskaport.
Emlékeztek még az első részre?


És a másodikra? 
A Tokyo Drift felejthető volt?
És a negyedik rész?
Íme az ötödik
Végül pedig a hatodik

Kommentek

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.