Frontálisan ütközött Mr. Bean

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.09.14. 17.15

Autójával egy másik versenyzőnek ütközött, szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül.

Az egykor Mr. Beant alakító színész, Rowan Atkinson durva balesetet szenvedett a hétvégi Goodwood Revival egyik futamán. Az 59 éves brit tévé- és mozisztár 1964-es Frod Falcon Sprint típusú versenyautójának volánja mögött ült, mikor az előtte lévő versenyző elvesztette az irányítást autója felett, megpördült a pályán és Atkinson frontálisan összeütközött vele.
A színésznek szerencsére nem lett komoly baja, saját lábán sétált le a pályáról, miután kikászálódott a kék Fordból. A komikus az életben közel sem az a tutytimutyi, esetlen alak, akinek Mr. Beanként ismerjük: lelkes és tehetséges autóvezető, aki versenyezni éppúgy imád, mint teherautót vezetni, garázsában halomban állnak a különleges kocsik. Ha persze a korsó sokat jár a kútra, előbb-utóbb eltörik: 2011-ben látványos körülmények között nullázta le McLaren F1-esét. Vizes aszfalton elveszítette uralmát az autó felett, amely megpördült és farral egy fának csapódott.
A helyreállítás két éven át tartott, a számla összege pedig letaglózó 910 ezer angol fontra, azaz 359 millió forintra rúgott. Az előző évezredben gyártásba került McLaren F1-ből összesen 71 darab készült közúti használatra, most is egy vagyont ér. Motorja a BMW-től származó V12-es, 636 lóerős teljesítménnyel, amivel a normál verziók is 372 km/órás tempóra képesek. 
Az autóval azonban a fordulatszám-szabályozó kiiktatásával 391 km/órás sebességet is elértek 1998-ban, amivel a világ leggyorsabb utcai autója volt, egészen a Bugatti Veyron 2005-ös bemutatkozásáig. Egy versenypályán valószínűleg továbbra is a brit modell nyerne, sokkal jobb súly/lóerő arányának köszönhetően. 

Kommentek

  • Fogash73

    a McLaren kb 200-250-ig vezet, aztán a nyers erő győzedelmeskedik:

    http://youtu.be/RXqSedWSu2k

  • Vorserie

    “Ha persze a korsó sokat jár a kútra, előbb-utóbb eltörik”

    Egyes önjelölt Schumacherek fejében ez nem fogalmazódik meg. Ugye Menőmanó!?
    Biztos Atkinsonnál is jobban vezetsz mert ő is összetörte a kocsiját. :)

    Egyébként egy Mclaren F1 mindig sokkal külölegesebb és jobb lesz mint egy Veyron.

    Fogash!

    Mert szerinted akik Veyronban 250-30km/h körül utaznak azok vezetik és uralják azt? :)

  • Vorserie

    És persze jó lenne ha nem kéne kanyarodni miközben 300km/hval tépsz egy Veyronnal.

    Nortinak igaza van egy versenypályán a Mclaren nyerne persze ha nem kell kanyarondi akkor a Veyron….

  • Kempelen

    Schumachert szegényt 15 orvos kezeli.
    menőmanónak elég lenne egy is, de az nagyon kellene neki.
    :-DDD

Szabálytalan előzés egy körforgalomban, van, aki szerint ez még belefér

Az esetet Angliában vették videóra. A BMW türelmetlen sofőrje megunta a kamion mögötti tötyörgést, és szándékosan rossz irányban hajtott be a körforgalomba.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

F1: Ecclestone Hamiltonra fogad 2017-ben

A Forma-1 volt irányítója, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes angol pilótája kerül majd ki győztesen a ferraris Sebastian Vettellel folytatott bajnoki küzdelemből idén.

Alonso benézett az Indycar-futamra

Az idei Indy 500-on induló Fernando Alonso a hétvégén az amerikai versenyszéria egyik fordulóján járt körülnézni. Elmondta, hogy miért vág előbb az Indynek, és miért jöhet később Le Mans.

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

Meghalt egy kisfiú Alonso gokartpályáján

Fernando Alonsót is megrázta az eset, a balesetet kivizsgálják.

Elrajtolt a Hankook Racer Cup új idénye

Izgalmas csatákkal indult el a Hankook Racer Cup bajnokság a hétvégén.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidő-autó.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.