Pokoli füst borította el az Andrássy utat

1400 lóerős gép okozta a felfordulást

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2014.09.08. 13.45

A skandináv Jimmy Klaavuniemi Budapestre látogatott 1966-os 1400 lóerős izomautójával, és ha már itt volt, megmutatta a belvárosnak, milyen az igazi abroncsmészárlás.

A skandináv Jimmy Klaavuniemi Budapestre látogatott 1966-os 1400 lóerős izomautójával, és ha már itt volt megmutatta a belvárosnak, milyen az igazi abroncsmészárlás. Nemcsak városi tempó mellett de még 200 km/óránál is képes gumit égetni a gép.

Pokoli füst borította el az Andrássy utat 1

Tettét sem helyénvalónak, sem szabályosnak nem neveznénk, de hogy pokoli látványos volt az általa előadott ingyen műsor, azt mindenképp el kell ismerni!


Bár az is lehet, hogy csak véletlenül nyomott egy kövér gázt, majd megijedt és el akart menekülni az őt követő egyre sűrűbb köd elől. Ez könnyen előfordulhat, ha egy 1966-os Chevrolet Bel Air V8-as motorja a gyorsulási pályák környezetére van kihegyezve, és kétszáz méter alatt 190 km/órára képes felgyorsítani a 2042 kilogrammos hatalmas tepsit.

Pokoli füst borította el az Andrássy utat 2
Ekkora turbó dolgozik a Chevy hátuljában. Igen a hátsójában, ide helyezték a feltöltőt az elborult építők.

Pokoli füst borította el az Andrássy utat 3

Pokoli füst borította el az Andrássy utat 4

Így nézett ki másik szemszögből a budapesti akció:

Pokoli füst borította el az Andrássy utat 5
Azt olvastad, hogy a Fiat-vezér leszólt Luca di Montezemolónak, a Ferrari elnökének, hogy tudja hol a helye? Részletekért kattints a képre!

Pokoli füst borította el az Andrássy utat 6

Kommentek

  • Kempelen

    Az hogy van, hogy én mindhárom általad kifogásolt mondatot egyből megértettem? Nem lehet, hogy veled van a gond? Szakemberrel beszéltél már?

  • szyly

    Cowbar, látom te is egy Rick4-hez hasonló okostojás vagy, aki minden egyes szóba, betűbe beleköt. Neked, és társaidnak tanácsolom, hogy készítsetek weboldalt és készítsétek el a saját, ízig-vérig tökéletes cikkeiteket!

  • Seri24

    Amúgy ez egy impala.

  • pqowieurzt

    hol lakik ez a bohóc ?

    én is megyek majd az ablaka alá különféle gázokat eregetni…

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.