A Porschénak mindent lehet?

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.09.01. 19.30

Tizenkilencre húzott lapot ezzel a színezéssel a német gyártó, döntsétek el Ti, hogy illik-e a márkához

A képeket elnézve igen, de ez csak az én véleményem, sokkal fontosabb az, hogy nektek tetszik-e? Hiszen ki tudja, talán Ti lesztek a következő Porsche vásárlók (én ezt kívánom), ezért nagyon fontos, hogy a potenciális vevőknek kívánatos legyen az árú. 
Ez esetben a Porsche Cayman S és Boxter modellekről van szó, a német gyártó ezen sportautóit lehet “kanárisárga” színekben rendelni a jövőben. A kismadártól ellentétben az autók belsejében is visszaköszön a rikító színvilág: a szellőzőlamellák, az óra és a középkonzol kerete is sárgában pompázik. Ez a szín csak nagyon kevés járműnek állna jól, az apró, városi kisautók után valószínűleg csak a sportautók mutatnak jól ilyen formában. Kicsit a polcon sorakozó matchboxokra hasonlítanak.
Idén tavasszal kapták lencsevégre a hamarosan érkező Cayman legújabb változatát a GT4-et, ami várhatóan a 911-nél nagyobb piacra számíthat, és a hírek szerint erősebb lehet az alap 911-esnél. 
A név a GT3-ra rímel, anélkül, hogy megzavarná a vásárlókat, mint ahogy az optikai elemek is a csúcs-911-est idézik: hatalmas légbeömlők az első lökhárítón, keskeny LED-es nappali fények, masszív első légterelő és öles hátsó szárny teszi összetéveszthetetlenné az autó megjelenését. Szintén a GT3 hozadéka lehet a dupla kipufogó, a hétfokozatú DSG sebességváltó. 
A Porschénak mindent lehet? 1
A motor ugyanaz lesz, mint a GTS-ben használt 3,8 literes, hathengeres szívómotor, 335 lóerős teljesítménnyel. Nem elképzelhetetlen, hogy a 355 lovas álomhatárt átlépve erősebb lesz, mint a belépő szintű 911!

Szavazás

Neked bejön a kanárisárga Porsche?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.