A halált kijátszotta, a rendőrséget nem tudta

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.08.12. 09.15

Az egyik legdurvább szalagkorlátos baleset, amit túlélni szinte lehetetlen…szinte!

Szebb napokat is látott már ez a Dodge Caliber, aminek a sofőrje csodával határos módon, de kisebb karcolásokkal megúszta, hogy saslikként nyársalja fel testét a szalagkorlát.
Az eset Smyth County-ban történt (USA, Virginia), a helyi rendőrség elmondása szerint a sofőr, Jacob Henley egy teherautó pótkocsijával ütközött, majd ennek hatására a szalagkorlát felé kormányozta az autót, ami valósággal felnyársalta azt, és a vezetőülés fejtámláját is átlyukasztotta. 
Henely életét az mentette meg, hogy nem volt bekötve – nem rögzítette az üléshez a biztonsági öv -, és mikor a pótkocsinak ütközött átrepült az anyósülésre, így tudta elkerülni a nagy sebességgel közlekedő, halált hozó korlátot. 
Annak ellenére, hogy csodával határos módon túlélte, a rendőrség gondatlan, jogosítvány nélküli vezetés, a biztonsági öv használatának mellőzése és biztosítás hiányában eljárást indított a férfi ellen. Valószínűleg most nem bánja, hogy el tud majd járni az ügyét intézni.
Így néz ki a Dodge Caliber, mikor épp nem megy keresztül rajta a szalagkorlát
A halált kijátszotta, a rendőrséget nem tudta 1
A típust egyébként a vezess.hu is tesztelte már, ha kíváncsi vagy mit mutat talajon a Caliber, mindenképp kattints ide! 

Kommentek

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

F1: Hamilton aggódik az előzések miatt

Lewis Hamilton bízik benne, hogy a mérnökök tévednek, és az új szabályok nem nehezítik meg az előzéseket.

F1: Pályán a Mercedes új autója

A Forma-1-es címvédő Mercedes AMG csütörtök délelőtt pályára küldte 2017-es modelljét, a W08-ast Silverstone-ban.

F1: Soha nem látott lépést tett előre a Mercedes

A riválisok számára rossz hír, hogy a Force India szerint akkora lépést tett előre a motorjával a Mercedes, mint még soha.

F1: Az első videó az új Mercedesről

Magyar idő szerint 13.10-kor kezdődik a Mercedes 2017-es autójának bemutatója, de a csapat már kitett egy videót a Twitterre.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.