Trabant gyalázta le a Hondát az autópályán

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.07.31. 12.15

A hondás azt hitte, majd nagyot mutat, de 180-nál beelőz a Trabi, hát nem semmi, az biztos!

Úgy döntött a Honda sofőrje, itt az ideje megmutatni a világnak, mit tud a Civic talajon, szóval kamerás mobil beélesítve, jobb lába a gázon, bal láb a jobbon – 180 km/óránál pedig jön a meglepetés, egy Trabant 601 kombi formájában. 
A turbóval megfűszerezett Trabant bizony veszélyes ellenfél, a tükörben felvillanó gyámoltalan tekintet becsapós, hiszen ez a példány vért akar, méghozzá azokét, akik elé mernek állni. A eset egyébként egy lengyel autópályán történt. 
De érdemes megnézni ezt a szintén turbóval felcsigázott 601-est is, ami csupán karosszériában emlékeztet a keletnémet kisautóra, és feladja a leckét a Nissan GTR R35-nek is.
Bízok benne, hogy mindenki ismeri a hazánkban is oly népszerű modell eredetét, de a fiatalabb generáció kedvéért azért néhány sorban nem árt megemlékezni róla. 
A Trabant keletnémet kisautó, amelyet a német VEB Sachsenring gyártott. Az első példány 1957. november 7-én gurult le a futószalagról, a legelterjedtebb modell volt Kelet-Németországban, és a többi szocialista országba is exportáltak belőle. A keleti közlekedés szimbólumává vált. Régebbi kiadású autós szakkönyvek még törpeautónak nevezték, hiszen – egyes tévhitek szerint – eredetileg nem is kocsinak készült, hanem fedett motornak. 1957 és 1991 között összesen 6 generáció látta meg a napvilágot. 
Trabant gyalázta le a Hondát az autópályán 1
A 601-es modellt népautónak tervezték, és elérte a célját. Az olcsó, mára legendás, 26 lóerős, kétütemű motorral pöfögő kisautó 2 774 821 példányban hagyta el a zwickaui gyárépületet. Papírjaguárnak is csúfolták, miután karosszériáját fűrészpor és műgyanta felhasználásával készült Duroplatsból gyártották.

Kommentek

  • HERCULES

    Na, ez tetszik! :D Kíváncsi lettem volna a Hondás képére, amikor meglátta a trabit előzni! Aki csinálta, annak minden elismerésem! Ami a Trabi vs. Nissan GTR-t illeti, ez a trabi csak a kaszniban trabi. A többi dolog benne biztos, hogy nem a volt Kelet-Német autóipar terméke..!

  • forestersa

    Ahogy ezt a cikkben is említjük:

    “a szintén turbóval felcsigázott 601-est is, ami csupán karosszériában emlékeztet a keletnémet kisautóra”

  • kraft

    Hahó… no video….

  • Albazo

    Gondolom a Hondás magához nyúlt a meglepetéstől.

  • hova

    Élmény nézni a kisfilmeket valóban. Van egy barátom, ma is trabival nyeri az ügyességi versenyeket, nem tudja megverni senki, hihetetlen érzékkel vezeti és persze szereli és rakja össze, mert-auószerelő és annak valóban a mestere.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.