Mit gondoltok egy olyan rendőrről, aki a rendőrautóval a háromsávos, osztottpályás úton lakott területen kívül, 100-as táblánál 70-80-nal gurul öt percen át a középső sávban? Mert pár napja az Osztyapenkótól az M1-M7 kettéválásáig így nyomta előttem egy közeg.

Meg is örökítettem a mutatványt. (A minőség azért ilyen botrányos, hogy ne lehessen azonosítani a szerencsétlent, nem szeretném, ha egy figyelmetlenség miatt több tízezres büntetést kapna, hiszen, mint tudjuk, és a rendőrök is tudják, nagyon nehéz helyzetbe hozhat egy bérből-fizetésből élő családot egy magas bírság.)

Külön öröm, hogy a nemrendőr autóstársak Magyarországon, ki tudja miért, annyira tartanak az őket szolgáló és védő hatóságtól, hogy alig mernek elsettenkedni az Astra mellett a belső sávban, így ez az egy darab álomkóros zsaru a Budapestről kivezető egyik legforgalmasabb főútvonalat tartja fel. Az viszont rendes tőle, hogy amikor néha 80 alá lassít, és szabálytalan előzésre készteti a mellette kívül haladó autósokat, legalább nem bünteti meg őket.

Természetesen, hogy is lehetne máshogy, a telefont, amivel a videó készült, nem én fogtam vezetés közben, mert akár 150 ezer forintig terjedő bírsággal is sújtható lennék, ha így tennék. Még akkor is, ha közben nem blokkolnám a forgalmat és mutatnék rossz példát a többi autósnak a jobbra tartási kötelezettség mellőzésével.

Mi a véleményed arról, amikor egy rendőr nem tartja be a szabályokat?

  • Nem zavarna, ha nem büntetnének úgy és annyit, amennyit és ahogy54%
  • Máglyára vele!33%
  • Ő is csak ember, hibázhat, nem gond13%

Mi a véleményed arról, amikor egy rendőr nem tartja be a szabályokat?


További kis jópofaságok itt.

(Ez itt a NapiTomi, a mindig fényképezőgéppel közlekedő Rácz Tamás autós újságíró és autóbuzi barátai mikroblogja a vezessen kis közlekedési abszurditásokról.)