BMW-t kínoztak a kontár tréleresek

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2014.07.11. 11.15

Már a felvétele elején látszik, hogy ez a munkafolyamat nem fog simán végbemenni. Főszereplőink mégis próbálkoznak!

Már a felvétele elején látszik, hogy ez a munkafolyamat nem fog simán végbemenni. Főszereplőink mégis próbálkoznak! Csak emelik, emelik szerencsétlen 5-ös BMW-t, amíg végül bekövetkezik a sejthető baleset, és fejmagasságból ejtik le a szerencsétlen német gépet.


Szakmai képzettség hiányában nem mutatok rá egyértelműen a hibára, de mintha a sofőr rosszabbul helyezkedett volna, mint a brazil védelem az elődöntőn. Messze állt, a BMW előtt, szemben a fizika törvényeivel, teljesen kivont emelőkarral. Szinte borítékolható, hogy az így elkezdett emelésnek nem lehet sikeres vége.

Kommentek

  • vargagixxxer

    a törökök között ez nem kirívó. Egy török kisfőnök(!) mondta, hogy nyugodtan lehet 2,5 tonnát emelni a 1,5 tonnás bányásszal, mert legalább a kétszeresét kell bírja. Itt is biztos így gondolták, kigémelve ez a daru max. 900-1200 kilós lehet.

  • Pityek

    Már sok török városban megfordultam életem során, mindenhol van átlag 100 méteren komplett szerviz.Ha nálunk is így közlekednének, már rég nem lenne kötelező, vagy bezárt volna az összes biztosító! :)

  • husky

    igen, elég karcsú az a darugém és valószínű durva káromkodásként élte volna meg a fuvaros a tonnaméter, gémkinyúlás és billentőnyomaték fogalmát. Talán oldalt, fülke mögött még sikerülhetett is volna…

Betiltanák a dízelautók árusítását Magyarországon

Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

F1: Hamilton aggódik az előzések miatt

Lewis Hamilton bízik benne, hogy a mérnökök tévednek, és az új szabályok nem nehezítik meg az előzéseket.

F1: Pályán a Mercedes új autója

A Forma-1-es címvédő Mercedes AMG csütörtök délelőtt pályára küldte 2017-es modelljét, a W08-ast Silverstone-ban.

F1: Soha nem látott lépést tett előre a Mercedes

A riválisok számára rossz hír, hogy a Force India szerint akkora lépést tett előre a motorjával a Mercedes, mint még soha.

F1: Az első videó az új Mercedesről

Magyar idő szerint 13.10-kor kezdődik a Mercedes 2017-es autójának bemutatója, de a csapat már kitett egy videót a Twitterre.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.