Ezért nem rohantak még le minket az idegenek

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.06.19. 09.45

“Az oroszok bármihez nyúlnak, vagy AK-47-es, vagy tank lesz belőle” – megdöntjük a sztereotípiát!

A föld egyhatodán elterülő Oroszországból a történelem során – főleg a hidegháborús időszakban – olyan dolgok bukkantak elő, amihez hasonlókra még csak példa sem volt más országokban, vagy ha mégis, akkor csak kicsiben. Az oroszoknál talán pont az lett ezeknek a projekteknek a veszte, hogy túl nagyban gondolkodtak, hiszen a most következő járművek legtöbbje az üzemeltetéshez szükséges pénzügyi erőforrások hiánya miatt futott zátonyra. Legalábbis hivatalosan ezt állították…
Éhezhettek milliók az országban, eshetett térdre a gazdaság, a hadiipar és a technológiai fejlesztések mindig is elsődleges célok voltak, és ennek köszönhetően születtek azok az érdekes, néha megalomán szerkezetek, amik közül most szemezgetünk néhányat. 

MAZ 7907 - A hidegháború igazi szörnyszülötte a harminc méter hosszú, 12 tengelyes rakétahordozó. 220 tonnás tömegbírása elég volt ahhoz, hogy hátára vegye a kor legnagyobb nukleáris rakétáit, mozgatásáról egy 1250 lóerős gázturbina és a minden kereket külön hajtó villanymotorok egysége gondoskodott. Az elkészült prototípusokból csak kettő maradt fenn.

Turbojet

Progvev-T

Szormovics légpárnás

Wagon TA-05

Egy újabb orosz technikáról van szó, mégpedig az 1959-es Sever-2 névre hallgató hójárműről, ami a GAZ-M-20 Pobeda gépjármű alapjain nyugszik

Ezt a légcsavarral ellátott sítalpas rettenetet a Vörös Hadsereg használta a második világháború alatt

Szavazás

Melyik elfeledett orosz járművet próbálnád ki leginkább?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

  • Sokéves

    Kedves Norti! Dolgozni kellett volna még egy kicsit a cikken! Aeroszánok jelenleg is üzemelnek Szibériában. Van az a motoros, szakállas pasas, aki utazási csatornáknak csinál sorozatokat, ő utazott az egyik epizódban ilyennel, sőt ha jól emlékszem a Top Gear-esek is…

  • forestersa

    Kedves Sokéves!

    Nem hiszem, hogy a Top Gear vagy az Ön által említett szakállas pasas, a cikkben szereplő orosz szerkezetekkel közlekedik. Erre vonatkozik ugyanis a koncepciók feledésbe merülése. Viszont amennyiben tévednék, kérem cáfoljon meg.

    Tisztelettel, Erdős Norti

  • uzuz

    Jó cikk!
    Érdekes, hogy a legtöbb állam kísérletezett gázturbinás autókkal, mozdonyokkal a 40-es, 50-es években. Amerikában pl. 10 évigszolgáltak is gázturbinás mozdonyok, a techstory-n nemrég jelent meg róluk egy írás.
    Üdv,

  • péloday

    Ez már x-szer volt…..

  • zoldfulu2000

    AZ Ekranoplán nélkül hiányos a felsorolás.

    “Légpárnás” Jumbo, illetve annál nagyobb izé, kis magasságbnan nagy sebességgel 8 sugárhajtóművel az orrán.

    ÉS nem az “erőforrások hiányoztak” ahogy az összes többinél sem hanem mert használhatatlanok voltak a gyakorlatban…

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.