66 millióért eladó a ritka Jaguar

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.05.11. 14.45

Összesen kevesebb mint 300 darab készült az XJ220-ból, most a legutolsó példány keresi új gazdáját.

A Jaguar XJ220 a ’90-es évek elején a világ egyik leggyorsabb autójának számított, köszönhetően a 343 kilométer/órás végsebességének. Hírnevét nem csak a 3,5 literes, 549 lóerős duplaturbós V6-os alapozta meg, hanem a gyönyörű formavilága és a limitál darabszám, ugyanis 1992 és 1994 között összesen 275 darab gurult ki a gyárból.
66 millióért eladó a ritka Jaguar 1
Pár napja pedig felkerült a modell utolsóként gyártott példánya a legnépszerűbb nemzetközi hirdetőportálra. Jelenlegi tulajdonosa pontosan 299 220 dollárért kínálja a Jaguárt, ami átszámítva 66,2 millió forint, és az amerikai (USA) eladó állítás szerint gyűjtői állapotban van, mindössze 3500 futott kilométerrel.
66 millióért eladó a ritka Jaguar 2
A leírásban még az is szerepel, hogy a ritka sportautó 2000-ben került az Egyesült Államokba, ahol ezzel együtt durván 12 darab van még forgalomban. A leendő tulajdonos megkapja az autó mellé a szervizkönyvet, a gyári elsősegélydoboz és poroltó párossal együtt. 
66 millióért eladó a ritka Jaguar 3
Az XJ220 egy híján 550 lóereje, 644 newtonméteres nyomatéka 3,7 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára az 1470 kilogrammos autót. A mosoly és az élmény tehát garantált, csak nehogy pár hónap múlva arról írjunk, hogy összetört.
Régi ismerőseink, a TaxTheRich néven futó csapat nem szórakozik, kegyetlenül elkeni a száját az egyik XJ220-nak. 

Kommentek

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

Ölében kisbabával vezetett egy nő, a videó miatt forrong a Facebook

A közösségi média mostanában kapta fel ezt a videót, és a vélemények megdöbbentően vegyesek.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.