Akár 400 km/órával is közlekedhettek volna az oroszok

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.05.09. 08.15

Harminc éve fejlesztették ki a szovjet mágnesvasutat, amit az utolsó pillanatban kaszáltak el.

A világ tíz leggyorsabb vonata bizony bőven 400 kilométeres óránkénti sebességgel hasít, ezek közül a leggyorsabb a japán vasúttársaság, a JR Maglev MLX01 mágnesvonata, amely 2003-ban érte el az 581 kilométer/órát. De ha a Szovjetunió nem hullik szét, Oroszország is bekerülhetett volna a top10-be.  
A szovjet szuperhatalom 1986-ban építette meg a Wagon TA-05-ös mozdonyt, ami elektromágneses felfüggesztéssel működött (mágnesvasút). Az első sikeres próbautat ’86 február 25-én hajtották végre. 
“Olyan utasszállító projekten dolgozunk, ami anélkül fog közlekedni, hogy érintené a síneket, és a 250 km/órás sebességet elérve is szinte hangtalanul suhan majd. Ez alkothatja a városi tömegközlekedés fő ütőerét, ami olcsóbb lesz mint a metró” – nyilatkozta egy interjú alkalmával a VNIIPItransprogress elnöke, a projekt felelőse.
A Wagon TA-05-öt úgy tervezték, hogy 65 ember utazhasson a 19 méter hosszú és 40 tonna súlyú mozdonyon. A tesztek során utazósebessége elérte a 250 km/órát, de a készítők kilátásba helyezték a 400 kilométeres óránkénti sebességet is. A mozdonyhoz természetesen több kocsit is lehetett volna kapcsolni. 
A tesztpálya Moszkvától nem messze épült, a projekt azonban a Szovjetunió széthullása után, 1992-ben leállt, finanszírozási problémák miatt. 

Akár 400 km/órával is közlekedhettek volna az oroszok 1

Kommentek

  • husky

    A szociban is volt autóipari mérnökök klubja, aki saját hasnzáltra is építettek nem akármilyen járműveket! Régi Auto-Motor magazinokban lehetett róluk olvasni. Bizony sok mindent megterveztek, kifejlesztettek aztán elakdatak a múltban. Egyébként totál röhelyes volt és ma is az, ha anynira nagyok meg jók akartak lenni, miért nem tették???

  • Merwyl

    Ez annyira orosz (szovjet!)

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.