Vérfagyasztó baleset, épületre zuhant egy helikopter

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.04.26. 12.45

Az eset Tajvanon történt, egy gyakorlatozó Apache helikopter alacsonyan repülve Longtan város egyik épületének ütközött, a törmelék pedig a közútra zuhant, nem kis meglep

Az eset Tajvanon történt, egy gyakorlatozó Apache helikopter alacsonyan repülve Longtan város egyik épületének ütközött, a törmelék pedig a közútra zuhant, nem kis meglepetést okozva az arra közlekedőknek.

Jelenleg kórházban ápolják a két pilótát, csodával határos módon nem járt halálos áldozattal a vérfagyasztó eset. Az egyik pilóta Chen Lung-chien elmondása szerint technikai hiba történt, egy hirtelen hőmérséklet-változás miatt bepárásodott a pilótakabin szélvédője, az éjjellátó rendszer pedig csődöt mondott. Így a rendkívül rossz látási viszonyok miatt már nem tudta elkerülni az ütközést. 


A tajvani légierő által frissen beszerzett, balesetet szenvedett típus egy AH-64 Apache volt. Az első öbölháborúban az Apache rendkívül sikeresen szerepelt a szövetséges áttörés kezdeti kikényszerítésében, iraki tankok és lokátorállomások tucatjait semmisítették meg, ezért mind az USA, mind szövetségesei folyamatosan jelentős számban rendszeresítették, gyártása jelenleg is folyik Forth Worth-ben.

A szomáliai események és a második iraki háború során azonban bebizonyosodott a helikopterek sebezhetősége a kézifegyverekkel szemben, mint például az RPG-7-es. Szaddám Husszein milicistái két, Kalasnyikovok összefogott tüzével földre kényszerített Longbow Apache gépet zsákmányoltak, amelyeket később kamionra rakva parádéztattak.

Az Apache kétségtelen hátrányai közé sorolható a repülőszemélyzet magas kiképzési és gyakorlási igénye, mivel a fejlett gép fedélzeti rendszerei igen sok információt továbbítanak a pilóták számára, akik emiatt nagy pszichikai terhelés alatt dolgoznak ? különösen éjszakai repüléskor, amikor fél szemüket a sisakkijelző reflexüvege takarja.

Jól kiképzett, rendszeres szimulátoros és légi gyakorlásban részt vevő személyzetek rendkívüli manőverekre képesek az Apache-csal, amely műrepülhető, bukfenc és orsózás végezhető vele. Nagyerejű hajtóművei miatt szinte korlátlanul képes lebegésből dinamikus manőverbe kezdeni, illetve magashegyi terepen is komoly fegyverterheléssel bevethető.

Kommentek

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.