Együtt akciózhatunk Paul Walkerrel

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.04.10. 19.15

Közel 5 hektáros területen vehetünk majd részt a kultikus mozifilm üldözéses jeleneteiben.

Brutális beruházásba fogott az amerikai Univesal Studios, 2015-re át szeretnék adni az orlandoi élménypark új részlegét, ami a Halálos iramban (Fast and Furious) filmek világának kellős közepébe csöppenti a látogatót. A vadonatúj akciópark költsége 1,6 milliárd dollá (351 milliárd forint), a neve pedig “Fast & Furious Supercharged” lesz. 
Együtt akciózhatunk Paul Walkerrel 1
A 4,6 hektáros szórakoztató központban egy üldözési jelent fog megelevenedni, középpontban a vendégekkel, akik valamiféle szállítójárművön foglalnak majd helyet.  A tervek szerint az adrenalinpumpáló élményt egy 122 méteres, 360-fokos óriási kivetítő fogja szolgáltatni, amelyen valósághű 3D jelenekkel kápráztatják el a látogatókat. 
Együtt akciózhatunk Paul Walkerrel 2
A park hivatalos megnyitója a Halálos iramban hetedik részének amerikai premierével egy időben lesz. A film forgatást ugyan már egyszer leállították a főszereplő, Paul Walker tragikus halála miatt, de áprilisban újrakezdték Atlantában, és a premiert 2015. április 1-re tűzték ki. A 40 évesen elhunyt színészt komputeranimációval (CGI) hozzák vissza a filmvászonra, így azon jeleneteit melyeket nem tudtak rögzíteni, dublőrök segítségével veszik fel, arcát pedig teljes egészében számítógép segítségével alkotják újra.
F1 – Jövőre újra lehet női pilóta a Forma-1-ben? KATTINTS A KÉPRE!

Jövőre újra lehet női pilóta a Forma-1-ben?

Kommentek

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.