Ez az autó maga a Rock and Roll

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.04.03. 19.45

Egyedi autót épített a Metallica frontembere, aminek több klasszikus amerikai vas szolgáltatja az alapját.

Úgy tűnik, James Hetfieldnek nem csak a torkában és ujjaiban van pokoli tehetség és erő, de a szeme is a helyén van, legalábbis ha autókról van szó. Az köztudott, hogy a Metallica frontembere rajong a kocsikért, de most eljutott arra a pontra, hogy a saját szájíze szerint épített egy verdát, nem is akármilyet. 
A Fekete Gyöngyre (Black Pearl) keresztelt járgány leginkább a harmincas évek klasszikus autóinak gömbölyű és mély formavilágát idézi. A tervezéseben és az építésben a hot rod-os körökben jól ismert Rick Dore segédkezett az énekes-gitárosnak.  
A karosszéria teljesen egyedileg, kézzel készült, két kaliforniai (USA) specialista közreműködésével. Műszaki szempontból igazi hibrid a marcona aszfalttúró, hiszen az alvázat egy 1948-as Jaguar alól “kapták ki”, a 375 lóerős, V8-as motor – a négysebességes automata váltóval együtt – a Fordtól érkezett, az első futómű egy Mustangból, a hátsó fékek a Ford Explorerből valók. A csodálatos fekete fényezést a Vintage Color Studióban fújták a “Gyöngyre”. 
Hetfield garázsában még áll jó pár egyedi amerikai vas, mint például az 1936-os Ford 5-Window Coupé, egy 1956-os Ford Pickup és egy Auburn Speedster 1936-ból. De állítólag tavaly vásárolt egy Tesla Model S-t is, hogy valamivel kompenzálja az amcsi benzinfalókat. 
Ha netán akadna olyan aki nem tudja, hogy mi az a Metallica:

Kommentek

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Szégyen, ebből nagy baj lesz Vitézy szerint

Szégyen, lépkedünk vissza az időben – állítja Vitézy Dávid volt BKK-vezér egy óbudai buszsáv megszüntetéséről. Szerinte Budapest távolabbi pontjai is megérzik majd a rossz döntés következményeit egészen Kőbányáig.

Csodaszép buszt vásárolt a BKV

Internetes hirdetés útján vásárolt 35 millió forintért ritka Ikarus 630-ast a BKV – írja a Blikk.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.