Igazán kreatív módon próbálják meg az orosz Gubkin városában lassításra sarkalni az autósokat: papírból készített, zebrán átrohanni készülő kislányt ábrázoló bábut állítottak az út szélére. 
Arról nem írnak a hírek, mennyire végzi hatékonyan a munkáját a rózsaszín kabátos gyerek, és valóban óvatosságra inti-e az autósokat, de akár balesetveszélyes is lehet, hiszen ha valaki az utolsó pillanatban veszi észre, és tövig nyomja a fékpedált, könnyen belerohanhatnak hátulról. Oké, ott a zebrát jelző tábla, ami már alapjában lassításra késztet, de láttam én már karón varjút – és zebrán történt balesetet is. 
Hasonló akció már hazánkban is volt 2006-ban Győr környékén, ahol 36 farostlemezből kivágott bábut helyeztek ki az utakra. A bábuk egy rendőrt mintáztak, s aki látta, azt mondta, teljesen élethű az alkotás. Éppen ezért a helyiek szerint remekül sikerült az ötlet, mivel a legtöbbeket megtévesztette, és lelassítottak az álrendőr láttán. 

Az életnagyságú furnérrendőröket a legforgalmasabb helyeken állították fel, egyenként 55 ezer forintért, így az akció közel 2 millió forintba került. A fényképen látható fiatalember a valóságban viszont nem rendőr, a közegnek látszó tárgyat egy banki alkalmazott személyesíti meg, mert arra egyetlen igazi zsaru sem vállalkozott.

Hallotta, hogy egy magyar cég Lamborghiniket, Ferrarikat tuningol dúsgazdag ügyfelek számára? Most mutatkozott be a Nimród a Genfi Autószalonon. Nézze meg az autóikat. Kattintson!

Rohangáló kislányok ijesztgetik az autósokat 1