Újra és újra felbukkannak bátor, tehetséges vállalkozók, akik nem félnek fejest ugari egy-egy autós mutatványba a nyílt utcán, vagy a zsúfolt parkolóház szűk, kacsakaringós feljáróján. A BMW E36 sofőrje sem ma kezdte, az tuti, de bármennyire is látványos az akció, semmiképp ne próbáljátok meg utánozni, hagyjuk meg ezeket a versenypályák kiváltságának, ahol még meg is tapsolnak driftelés közben.
Itt maximum egy nyakasra számíthatunk a biztonsági őrtől.
Utánaszámoltam, több mint 35 másodpercen keresztül driftel a 325-ös, ami pontosan elég idő arra, hogy megtöltse az egész parkolóházat gumifüsttel. Biztos, hogy nem spontán jött az ötlet, a kameraállásokból látszik, hogy ez bizony előre megfontolt szándékkal történt, és lehetséges, hogy nem először. 
A videó leírásából kiderül, hogy ez egy rövid jelenet volt az alábbi filmből, amit a “The Ugly Duckling” nevű csapat készített. Nyomatékosan kérnek ők is mindenkit, hogy senki ne utánozza a filmben látottakat, és állítólag minden jelenetet forgalom elől elzárt területen rögzítettek. Na ebben azért picit kételkedem…