Egy Trabant, amitől felrobban az agyad

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2014.01.30. 19.45

Nyolc év kellett, hogy talpra álljon az amerikai DNS-el feltuningolt NDK-s népautó, ami végül igazi olvasztótégelye lett a két tökéletesen eltérő kultúrának.

Úgy tűnik idén a Trabant csillagjegy uralkodik a Vezess.hu szerkesztősége felett, mivel gyakran előkerül a legendás márka. Nemrég a legképtelenebb átalakításokat szedtük össze, később pedig személyesen is részt vehettünk a Legmagyarabb Trabant megépítésében.

Mégis azt kell írjam, eddig csak a felszínt kapargattuk. Mert a legőrültebb, betépett lázálomnak tűnő Trabit csak most fedeztük fel. Ráadásul nem itt épült Európa keleti felén, hanem a messzi, Trabantokat csak vándorok történetei alapján ismerő Detroitban.

Talán ezért ennyire megdöbbentő. Mivel sosem volt a kultúra része, nincs róla emlék ezért csak egy olyan, idegen tárgy, amire előzetes hatások nélkül lehet ráengedni a termékeny fantáziát.

Egy Trabant, amitől felrobban az agyad 1
Az elkövető egy helyi művész, Liz Cohen, aki hosszú éveket áldozott a 2002-ben indult projektre. Nem véletlenül húzódott el az építés, mivel a csinos hölgy fejében ekkor még csak az ötlet élt, és nulla technikai tudással vágott bele az egészbe. Ezért keresett egy olyan műhelyt, ahol rendelkezésre álltak a megfelelő eszközök, és megengedték, hogy saját kezűleg (is) barkácsolja művét.

Egy Trabant, amitől felrobban az agyad 2
Nyolc év kellett, hogy talpra álljon az amerikai DNS-el feltuningolt NDK-s népautó, ami végül igazi olvasztótégelye lett a két tökéletesen eltérő kultúrának. Megmaradt felismerhető duroplast karosszériás Trabinak, de ugyanakkor kőkemény amerikai gép lett, egy Transformerként átalakuló lowrider!

Egy Trabant, amitől felrobban az agyad 3
A mutatvány oroszlánrészét Chevrolet El Camino alkatrészek, valamint a már említett, lowrider autóknál bevált, hidraulikus futómű végzi. A legnehezebb feladatot a változtatható tengelytáv adta, emiatt egyedi, teleszkópszerűen nyúló kardántengellyel kellett megoldani a hátsó differenciálmű és a váltó kapcsolatát. De végül, egy évig tartó küzdelmes tervezés, építés után megoldódott ez a gond is, és ma már minden autókiállításon, tévéműsorban csodájára járnak Liz Cohen lélegzetelállító alkotásának.

Egy Trabant, amitől felrobban az agyad 4
Oszd meg!

Kommentek

  • epipapi

    Baromság…

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

F1: Wehrlein készen áll, hogy beüljön a Mercibe

A Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein úgy gondolja, készen áll a kihívásra, ha Toto Wolffék úgy döntenek, vele pótolják a visszavonuló Nico Rosberget.

F1: Vettel nem készül a Mercedeshez

Sebastian Vettel azt mondja, nem pályázik Nico Rosberg megüresedett mercedeses ülésére, neki a Ferrarinál van dolga 2017-ben is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.