Tevék között, homokban csapat a kis Merci

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.01.29. 17.15

Egy 360 lóerős autóval még élvezni is lehetne egy szaharai kirándulást, sokkal jobb móka, mintha tevével vágnánk neki.

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga, a végtelen homokdűnék és a pokoli forróság hazája. Az Észak-Afrikában elterülő térség több, mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A Szahara a globális felmelegedés, és a helyi mezőgazdasági módszerek miatt kiszáradó szomszédos füves területeket bekebelezve déli irányban növekszik, egyes becslések szerint akár évi 48 kilométert is haladva Afrika belseje felé.
A legmelegebb hónapokban a hőmérséklet elérheti a 50 Celsius fokot is a nappali órákban. Nem embernek való vidék ez, csak kevesen vannak, akik nekivágnak a víztelen pusztaságnak. De találtam egy olyan megoldást, amivel még élvezni is lehetne egy szaharai kirándulást. 
Na nem a tevére gondolok, bár ez is négy “lábbal” áll a földön, és jóval nagyobb puttonya van, mint a sivatag hajójának. 
A világ legerősebb négyhengeres turbómotorjával szerelt Mercedesét láthattátok, mégpedig az A45 AMG-t, aminek kétliteres blokkja 360 lóerőt biztosít, így minden 100 köbcentiméterére 18,1 lóerő jut, a homokban való csapatásban pedig a 4MATIC összkerék-hajtás segít. 
A megfelelő hanghatásokról a kipufogóba szerelt AMG csappantyú gondoskodik, a mechanikus tartósságot az SLS AMG-től örökölt kétkörös hűtőrendszer szavatolja. Szintén az SLS AMG hozománya a hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó vezérlő szoftvere, amely három üzemmódban működtethető, visszakapcsoláskor duplán kuplungol, ahhoz pedig, hogy a 4,6 másodperces 0-100-as gyorsulás ne elméleti érték maradjon, rajtautomatával is felszerelték a váltót. 
Kézi működtetéshez egyébként nem szükséges M állásba tenni a váltót, elég meghúzni a kormányon elhelyezett füleket, és villámgyorsan kapcsol a rendszer.
Az A45 AMG alapkivitelben 18 colos keréktárcsákat kap, 235/40-as abroncsokkal. A kormánymű sebességfüggő rásegítést, de fix áttételezést kapott; elöl 350, hátul 330 mm átmérőjű, belső hűtésű féknyergek dolgoznak. 
Ha pedig valaki meg szeretne vásárolni egy ilyen modellt, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, listaára 13,9 millióról indul, amit három kattintással fel lehet tornázni 18 millára. 

Kommentek

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Négyüléses roadstert fontolgat a Mercedes

Német lapértesülések szerint túrakocsivá hizlalná büszke luxusroadsterét a Mercedes: az SL következő generációjában állítólag négyen fognak elférni.

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.