Lángoló autóból mentették ki a csecsemőt

Édesanyja nem élte túl a balesetet

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.28. 06.00

Három arra járó autósnak köszönheti életét egy tizenhárom hónapos kisfiú. A gyermeket egy fejre állt, égő autóból emelték ki; a volánnál ülő édesanyja kórházba szállítást követően elhunyt.

A huszonkét éves Georgina Taylor múlt szombaton egy Manchester közelében futó autópálya-szakaszon haladt, amikor egyelőre tisztázatlan körülmények között elveszítette uralmát Mini Cooperje felett. A jármű átszakította a szalagkorlátot, és az út melletti erdőbe szaladt, ahol fejre állt és kigyulladt. 

A balesetet látva hárman is megálltak, és odarohantak a roncshoz, hogy megnézzék, tudnak-e segíteni. Ekkor vették észre a hátsó ülésen a tizenhárom hónapos Roryt, aki gyermekülésébe beszíjazva lógott fejjel lefelé. Betörték az ablakot, kiemelték a kicsit, és egy tűzoltókészülékkel elfojtották a lángokat. 
A helyszínre érkező tűzoltók hidraulikus vágókkal kiszabadították a sofőrt, és mentőhelikopterrel kórházba szállították, ahol azonban életveszélyes fej- és nyaksérüléseibe tizenkét óra múlva belehalt. 
A közelmúltban egy hasonló balesetről számolhattunk be. Akkor Ausztráliában, egy bekanyarodni készülő autóba rohant bele fékezés nélkül egy nyergesvontató; a kigyulladt autóból szintén csak a tíz hónapos gyermeket sikerült kimenteni, a 21 éves édesanya életét vesztette.

 

Egy másik, az Egyesült Államokban bekövetkezett autótűznél egy szolgálatba igyekvő rendőrnek sikerült életet mentenie. Itt egy idős autóvezető szenvedett balesetet, élete szó szerint másodperceken múlt, amint a lángok percek alatt elemésztették autóját. 

Kommentek

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.