Saját húgával ütközött, szörnyet halt egy anya

Nem nézett a tükörbe

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.14. 06.00

Külön autókban, egymás mögött utazott egy brit testvérpár. Az elöl haladó megpróbált megelőzni egy teherautót, és közben összeütközött nővérével, aki már korábban megkezdte az előzést.

Hétfőn kezdődött meg a tárgyalása annak a tragikus ügynek, amelyben egy húszéves nőt vádolnak azzal, hogy tizenegy hónappal ezelőtt közúti balesetben saját nővére halálát okozta. 

Rosie-Ann Stone (nyitóképünkön balra) nővérének, a 28 éves Jennie-nek segített berendezkedni újonnan vásárolt lakásában. Amikor végeztek, Jennie elvitte kilencéves fiát az iskolába, Rosie-Ann pedig elindult hazafelé. Út közben sokadmagával fennakadt egy lassú teherautó mögött; majd amint egy nyílegyenes útszakaszhoz ért, kivágott, hogy megelőzze a kamiont. 

Szavazás

Előfordul, hogy nem nézel a tükörbe egy manőver előtt?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...
Pont ekkor ért mellé nővére autója, amely addig a sorban hátrébb haladt, és már korábban megkezdte az előzést. 
“A tükörből láttam, ahogy a teherautó és a két személykocsi egymás mellett halad az úton.” – mondta el a tegnapi tárgyalás során egy szemtanú. “Aztán a Peugeot és az Astra összeütközött. A kívül haladó gépkocsi nekipattant a szalagkorlátnak, megelőzte a teherautót, és bár a sofőr megpróbált korrigálni, a kocsi lecsúszott az útról, és egy fába csapódott. Azonnal megálltam, mentőt hívtam és visszarohantam segíteni. Az egész olyan gyorsan történt.” 
A későbbi vizsgálat megállapította, hogy az áldozat kocsija 110 km/óra körüli sebességgel haladt az első ütközéskor.
A vádlott elismerte, hogy nem nézett a tükörbe, mielőtt megkezdte az előzést – sőt, egy hónappal korábban vásárolt autóján be sem állította a tükröket. 
Rosie-Ann, aki a bíróság előtt tagadta a gondatlan veszélyeztetés vádját, először nem tudta, hogy nővérével ütközött; az csak a későbbiekben derült ki számára. 
A Stone család a tavalyi balesetben egy éven belül második gyermekét veszítette el: 2012 nyarán a lányok fiútestvére, a húszéves Gregg hősi halált halt Afganisztánban, ahol közlegényként szolgált.

A Stone testvérek: ma már csak a legkisebb Rosie-Ann él

Kommentek

  • v_gabe

    Igazi tragédia ez a szülőknek. 2 gyermekük halott, egy pedig jó eséllyel börtönbe kerül majd.

  • apu0062

    “sőt, egy hónappal korábban vásárolt autóján be sem állította a tükröket”
    Hát akkor b@ssza meg. Az egy hónap alatt is “meglepetésre” autózott? Hülye 3.14csa.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.