Ahová a helikopterek járnak meghalni

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.01.13. 20.35

Oroszországban elefántok nincsenek, de olyan tömegsírba belefuthatunk, ahová acélszörnyetegeket helyeztek végső nyugalomra.

Az elefánttemető rejtélye a mai napig kutatók és hétköznapi eberek ezreit érdekli, de eddig még senki nem talált bizonyítékot arra, hogy valóban létezne a misztikus hely, ahová a hatalmas emlősök meghalni járnak. Még az afrikai bennszülöttek sem tudnak segítséget nyújtani a kalandoroknak, akik a legenda nyomában járnak.
Oroszországban ugyan elefántok nincsenek, de olyan tömegsírba belefuthatunk, ahová acélszörnyetegeket helyeztek végső nyugalomra. Az egyik ilyen hely Vlagyimir városának közelében található, Moszkvától 182 km-re keletre, a Kljazma folyó bal partján, ahol katonai helikopterek tucatjai hevernek, főbb alkatrészeiktől megfosztva.
Van azonban egy ismertebb terület is, ahol nem csak légi járművek, hanem komplett katonai hadosztály várja, hogy az idő végleg elvégezze a dolgát. A helyszín Csernobil, ahol a hadsereg által kivezényelt közlekedési eszközök olyan nagymértékben szennyeződtek, hogy a megtisztításuk többe került volna, mint a járművek. Ráadásul egy ilyen tisztítás, felesleges sugárterhelésnek tette volna ki a takarító személyzetet. A sugárzás még a mai napig, 28 év elteltével is rendkívül veszélyes mértékű.

Kommentek

  • Guevara

    Olyan mintha valakik járnának oda kiszerelni ezt-azt.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.