V12-es kávéfőző, ami elűzi a másnapot

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.01.01. 15.15

Új év első napján sokan küszködünk a másnapossággal, amin egy jó erős fekete talán tud segíteni, pláne ha egy V12-es motorból folyik ki.

Túl vagyunk a szilveszter éjszakán, ma már egész nap a 2014-es évet tapossuk, mi pedig azt kívánjuk neked, hogy végre vedd meg a netről kinézett, hónapok óta dédelgetett filléres álomautót, mert előbb, vagy utóbb veszett komoly vasat építesz belőle. Szívből reméljük, hogy 2014-ben lesz alkalmad eldobni a térképet, becsapni az ajtót, és nekivágni az útnak kikapcsolt telefonnal, addig menni míg az utolsó csepp üzemanyagot szippantja fel az AC pumpa és akkor érezd úgy, hogy megérkeztél. Bárhol legyen is az a hely.
Persze mindezek előtt még próbáljuk meg túlélni ezt a másnapot, amiben remek segítség lehet egy koffeinbomba, amit ha ilyen kávéfőzőből csapolhatnánk a pohárba biztos, hogy kevésbé fájna a fejünk. Hiszen ha egy V12-es blokkra emlékeztető több, mint 3 millió forintos gép van a konyhapultunkon, akkor biztos, hogy az élet naposabb oldalán tengődünk.

Összesen 500 darab készül az "Espresso Veloce Serie Titanio V12" névvel fémjelzett kávégépből, ami 10 800 euróba kerül. Az évekkel ezelőtti Forma-1-es motorok dizájnja ihlette az egyedi gépet, amiből V8-as változat is elérhető.

Kommentek

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmód-családja.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfény-aktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavaly, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

F1: 95 százalékban új a Renault motorja

Nemcsak a Honda, a Renault is szinte teljesen új erőforrást épített a 2017-es Forma-1-es idényre. Az év végére szeretnék beérni a Mercedest.

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.