Így szedik ki autójából a terroristát a rendőrök

Kommandósok-Chrysler 1:0

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.12.23. 06.00

Szombaton kora délután Sydneyben egy sértett taxis azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a parlamentet. A hatóságok két óra várakozás után léptek…

Az 58 éves Abdula Ganiji szombaton délben leparkolta taxiját az Új-Dél-Wales-i parlament előtt, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja autóját és vele együtt az egész épületet. Azt állította, hogy az utasülésen kétszer húsz, a csomagtartóban pedig további tizenkilenc liternyi benzin van nála, amit kész meggyújtani, amennyiben Barry O’Farrell, az állam első számú embere nem indít teljes körű vizsgálatot egy, a taxist tizenöt évvel korábban ért sérelem ügyében. 

Annak idején Ganiji állítólag kapott egy kétszáz dolláros bírságot, amelynek jogosságát vitatta. Tavaly ugyanezen okból éhségsztrájkba fogott a parlament előtt. Most is jobb lett volna, ha megmarad a békés eszközöknél, a rendőrség ugyanis két órányi patthelyzet után úgy ítélte meg, hogy a férfi kockázati tényező, és a tárgyalás folytatása helyett a beavatkozás mellett döntött. 
Az egész konfliktust élőben közvetítő televíziós kamerák előtt megrohamozták a férfi taxiját, egy Chrysler 300-ast, és ártalmatlanná tették a támadót. 
Az egészben autós szemmel leginkább az az elgondolkodtató, hogy még egy ilyen nagytestű, tekintélyt parancsoló gépkocsi sem jelent akadályt, ha eltökélt férfiak a megfelelő eszközök birtokában hozzánk szeretnének férni. 


Más lett volna a helyzet, ha páncélozott a gépkocsi, de ez egyrészt a taxisok esetében nem jellemző, másrészt a kommandósokat elnézve alighanem erre az esetre is fel voltak készülve.
A férfit természetesen azonnal letartóztatták. Ügyvédje eredetileg azt indítványozta, hogy védencét óvadék ellenében bocsássák szabadlábra, ám miután a bíróság pszichiátriai szakvéleményt kért be, elálltak ettől, így Ganiji úr őrizetben várja a januári tárgyalást. 
A rendőrök egyébként az autóban mindössze egyetlen deciliternyi, átlátszó folyadékot találtak egy kétliteres üdítősüvegben; nem tudni, hogy ez benzin, víz vagy valami más volt-e. A férfinál cigaretta és öngyújtó is volt.

Kommentek

  • PluginHibrid

    jol bírja az üveg…

    Hurkapálcával törik be ???

  • ferolg

    “…mindössze egyetlen deciliternyi, átlátszó folyadékot találtak egy kétliteres üdítősüvegben…”
    Ehhez képest 0:23-nál egy elég szép kannát emelnek ki a kocsiból :)

  • keeperbk

    Ha csak egyszerűen annyit mond, hogy nagy erejű bomba van az autójában, akkor nem vagánykodtak volna annyira az idétlen paprikajancsik. Pár 10 liternyi benzintől nincs veszélyben az épület, és ezt jól tudták az egyenruhás bohócok főnökei is.

F1: Rosbergből filmszínész lesz?

A Forma-1 váratlanul visszavonult világbajnoka csendes karácsonyt tervez, de később akár filmszínészettel is megpróbálkozna. Tucatnyi utódot is szeretne.

Festővászon lett a városi törpeautó

Párbeszéd a festés és a formatervezés, a technológia és a művészet az alkotó és a Renault között: indiai származású francia képzőművész nézte festővászonnak a Renault legkisebb típusát.

Pazar fotókon a budapesti fényvillamos

Talán még soha nem készültek ennyire jó képek az ünnepi járatról. Nem csoda, hogy világhírű lett a fényvillamos.

Melyik a jobb zöld rendszámos luxus-SUV?

400 lóerő körül rendszerteljesítmény, kényeztető felszereltség és papíron 2 liter körüli átlagfogyasztás: az Audi Q7 e-tron 3,0 TDI quattro vagy a Volvo XC90 T8 Twin Engine AWD egyesíti hatékonyabban két világ előnyeit?

A nők vagy a férfiak cserélnek hamarabb gumit?

Az idén, október végéig, 1,9 százalékkal nőtt a téli gumiabroncs-piac a tavalyi év azonos időszakához képest Magyarországon, közép-európai szinten 6,4 százalékos növekedést mértek.

Többet keresnek majd a kecskeméti Mercedes gyárban dolgozók

Sztrájk is volt a kecskeméti Mercedes gyárban, mostanra azonban sikerült megállapodnia a szakszervezetnek, így jövőre 10 százalékkal nőhet a dolgozók alapbére.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.