A következő komikus történetből kiderül, hogy a rendőrök nem igazán díjazzák mikor átverik őket, és ha akarnak úgyis találnak valamit amibe beleköthetnek, aztán szívhatjuk a fogunkat a pénzbírság vagy az elzárás veszélye miatt.  
Randy Liedtke amerikai humorista, színész elég furcsa ötlettel rukkolt elő pár nappal ezelőtt, mikor ehető mobiltelefonokat sütött otthonában, azzal a céllal, hogy vezetés közben fog ezeken telefonálást imitálni. A friss, ropogós telefonokkal útnak indult, és nem telt el sok idő, le is kapcsolták a rendőrök. 
A színész mindent közvetítette a twitter oldalán. A dolog úgy indult ahogy arra számítani lehetett, a rendőr kicsit bepöccent mikor észrevette, hogy a férfi nem szabálytalankodott, ugyanis a kezében nem mobil, hanem csak egy süti volt. Ezek után a zsaru beült a rendőrautóba, lekért pár infót rádión Liedtke-ről , mire kiderült, hogy a humoristának kifizetetlen parkolási bírságai vannak, így be is vitték a kapitányságra. 
Az erről tájékoztató twitter üzenet este 19:47-kor került fel az oldalra, másnap hajnali 5:39-kor pedig már azt írta, “Egyáltalán nem érte meg. Egy idióta vagyok… Nincs több mobil-süti”.

Titeket büntettek már meg, mert vezetés közben telefonáltatok.

  • Nem, még soha. Mert nem telefonálok vezetés közben, max kihangosítóval.46%
  • Szerencsére eddig megúsztam.45%
  • Igen, egyszer. 6%
  • Óhóóó, már rengetegszer. 3%

Titeket büntettek már meg, mert vezetés közben telefonáltatok.