Az óvoda kapujában gázoltak halálra egy kisfiút

A falhoz préselte egy terepjáró

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.12.20. 06.00

Azonnal szörnyet halt az a hatéves kisfiú, akit egy óvoda előtt préselt a kerítéshez egy elszabadult terepjáró Sydney-ben. Csak látogatóban volt a városban.

A meg nem nevezett kisfiú édesanyjával együtt Malajziából érkezett Sydney-be, hogy meglátogassák rokonaikat. Szerdán reggel éppen az anya unokahúgait kísérték be az óvodába, amikor egy Nissan Dualis (nálunk Qashqai) hirtelen nekik rontott. 

Az autó minden bizonnyal az óvoda kocsibejárójára szeretett volna felhajtani, ám vezetője elveszíthette felette az uralmát, mert a jármű lassítás nélkül gázolta el a négy embert. 
Az óvoda kapujában gázoltak halálra egy kisfiút 1
A 38 éves anya könnyebb sérüléseket szenvedett, az egyik, négyéves kislánynak pedig eltört a medencecsontja. A hatéves kisfiút azonban telibe találta, a kerítéshez préselte, majd maga alá gyűrte az autó. A gyermek a helyszínen meghalt. 
A gépkocsi vezetőjét, egy 46 éves nőt, szintén kórházba kellett szállítani, mert sokkot kapott. Vér- és vizeletmintát vettek tőle, ezek elemzésének eredménye jelenleg még nem ismert, így nem tudni, mi okozta a tragédiát. Hozzájárulhatott az is, hogy a környéken kifejezetten nagy a forgalom: egy helybeli lakos elmondása szerint egyáltalán nincs tömegközlekedés ebben a városrészben, így a gyerekeket többnyire autóval szállítják a szülők az óvodába, illetve a szomszédos iskolába.
Utóbbi tanulói közül többen is szemtanúi voltak az esetnek; nekik pszichológusok segítenek feldolgozni a látottakat. 

Kommentek

  • sforisek

    Mi okozta a tragédiát?
    Gyorsabban ment a bunko, mint amit vezetesi tudasa megenged.
    Hacsak nem muszaki hiba volt.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.