Melvin Hayes negyvennyolc évnyi házasság után veszítette el élete párját. A hetvennyolc éves férfi elhamvasztatta szeretett feleségét, Annamarie-t, és úgy volt, hogy múlt csütörtökön hamvait végső nyugalomra helyezve búcsút vesz tőle. Úton a ceremóniára felkért paphoz betért egy autómosóba, hogy megadja a tisztességet néhai feleségének. 

Amíg arra várt, hogy elkészüljön kocsija, beszédbe elegyedett egy kedves hölggyel. A nő kisvártatva eltűnt, Hayes pedig néhány perc múlva türelmetlenné vált, és bekopogott a mosó irodájába: ugyan mikor lesz már készen az autója? 

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a nő odasétál az autóhoz, beül, és elhajt vele.

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a nő odasétál az autóhoz, beül, és elhajt vele.


“Hiszen azt már a barátnője elvitte!” – hangzott a válasz. Kiderült, hogy az alkalmazottak kettőjüket beszélgetni látva feltételezték, hogy együtt vannak, és aggodalom nélkül kiadták az autó, egy 2011-es bordó Ford Fusion kulcsait a 40 év körüli, alacsony, testes nőnek. 
“Megölelt, belém karolt, megkérdezte, milyen könyvet olvasok, és megkért, hogy vegyek neki egy üdítőt. Adtam neki egy marék aprót, aztán elment.” 
A nő alighanem az ölelgetés közben emelhette ki a férfi zsebéből azt a bilétát, amivel kiadták neki az autót.
“Felkavar, hogy meghalt a feleségem, de még inkább, hogy elveszítettem a hamvait” – mondta el az özvegy. “Úgy volt, hogy ma elbúcsúzom tőle, lezárom a gyász első szakaszát. Ehelyett most azon aggódom, nehogy a szemétbe dobják vagy a csatornába öntsék a hamvait.” 
Az autómosó munkatársait és ügyvezetőjét is megrázta az eset. Vállalták a felelősséget tévedésükért, és ezer dolláros (220 000 Ft) jutalmat ajánlottak fel annak, aki visszahozza az urnát.
A jutalmat végül nem kellett kifizetni: a rendőrök szombaton reggel egy közeli kikötőben megtalálták az autót, benne az elkövetővel. A nőt, Danielle Dorsey-t és utasát letartóztatták, és miután a kocsit átkutatták, a csomagtartóban, egy nagy halom ruha és táska alatt épségben megtalálták az urnát. 
Melvin Hayes azt mondta, szándékában áll beperelni a nőt, most azonban felesége hamvai a legfontosabbak. Reményei szerint még karácsony előtt sikerül eltemetnie az urnát – de addig is rajta tartja a szemét.