A negyvenegy éves Caran Johnson kedvenc hobbijával múlatta az időt, amíg férje hazaér a munkából: a Washington állambeli Vancouverben lévő otthonából a rendőrségi rádióforgalmat hallgatta, és az interneten keresztül rövid jelentéseket írt az érdekesebb eseményekről. 

Amikor elcsípett egy hívást, amelyben a közeli autópályán történt hármas ütközésről számolnak be a rendőrök, erre irányította figyelmét. “Utálom azt az útszakaszt. Túl sok az autós, kevés a sáv, mindenki száguld, veszélyes!” – írta követőinek a Twitteren. 
Amint azonban folyamatosan érkeztek be a tények, a távközlési cégnél dolgozó Caran egyre nyugtalanabbá vált. “Próbálok nem pánikolni, de a férjem is arra jár haza. Ma korábban elindult, és nem veszi fel a telefonját.” – írta. 

Craig R. Johnson túlélte az ütközést, ám sérüléseibe még a helyszínen belehalt.

Később hozzátette: “Megbolondulok az idegességtől. Most beszéltem a munkahelyével, ma nem érezte jól magát. Meddig várjak még, mielőtt bejelentem a rendőrségen?” 
Caran ekkor már férje autójának a rendszámát is leadta a rendőrségen, ám ott nem kapott választ. 
“Már a gyerekek is hazajöttek, most mit csináljak?” 
Aztán fél óra szünet után, közel két órával a közvetítés kezdete után, egyetlen rövid bejegyzéssel zárta a folyamot: “Ő volt az. Meghalt” 
A baleset körülményei még nem tisztázottak. Annyit lehet tudni, hogy a 47 éves férj, Craig R. Johnson autója december 4-én, szerdán kora délután átszakította a korlátot, és frontálisan összeütközött egy kisteherautóval, majd egy harmadik járművel. Előbbi vezetője enyhébb, a másik személyautó sofőrje súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Johnson úr epilepsziás volt; elképzelhető, hogy egészségügyi állapota és pillanatnyi rosszulléte együtt közrejátszhatott a balesetben.

A harmadik autó utasa remélhetőleg túléli a balesetet.

Képek: The Columbian, YouCaring.com, Twitter