Három Lamborghini égett porrá az autópályán

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.12.06. 16.15

Három Lamborghini semmisült meg Malajziában, több mint 200 milliós a kár.

Brutális baleset történ az egyik malajziai autópályán, mikor a konvojban haladó három Lamborghini összeütközött, és végül mindhárom szó szerint porrá égett. Érzékenyebb lelkű olvasóinkat könnyen felkavarhatják a következő képek. 
A szemtanúk elmondása szerint öt kocsi haladt egymás után, mikor a harmadik sofőrje elvesztette az irányítást az autó felett, a szalagkorlátnak ütközött, a mögötte haladók pedig már nem tudták elkerülni a balesetet. Szerencsére az autókban senki nem sérült meg, időben ki tudtak szállni.
A borzasztó halát halt járgányok között volt két 5,2 literes, V10-es  570 lovas Gallardo LP570-4 Superleggera, és egy Lamborghini Aventador, 6,5 literes szívó V12-es, közel 700 lóerős motorral. A három autó ára összesen közel 220 millió forint, ennyi ment most füstbe.
A héten már írtunk arról, hogy nem volt szerencsés időszakuk a Ferrari-tulajdonosoknak sem, az egyik olasz paripa gyakorlatilag kettészakadt. Ha kíváncsi vagy, kattints ide!

Kommentek

  • kocogok

    Gondolom “nemannyira” száguldoztak …

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

Milliárdos papával könnyebb az F1-be jutni

A Williamsnél idén bemutatkozó 18 éves újonc, Lance Stroll nem tagadja, hogy édesapja anyagi támogatása sokat segített a Forma-1-be való eljutásban, igaz, tehetséget azért nem ő vett neki.

F1: Ki lesz a Red Bull tartalékosa?

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko elmondta, kit ültetnének a nagycsapat autójába, ha Daniel Ricciardo vagy Max Verstappen kidőlne valamiért.

Minden autóba nyomkövetőt kell szerelni Kínában

Minden gépjárműbe műholdas nyomkövetőt kell szerelni az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm körzet egyik prefektúrájában a terrorizmus elleni küzdelem keretében.

F1: Világbajnok tanácsadó segíti Bottast

A 2017-re a Mercedeshez szerződött Valtteri Bottas nagyon örül neki, hogy a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen segíti majd őt a háttérből.

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.