Hírességek, akiknek az autó lett a vesztük

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.12.02. 12.45

Utánajártunk azoknak a híres, közkedvelt sztároknak és világszerte ismert embereknek, akik autóbalesetben lelték halálukat.

Egészen biztos vagyok benne, hogy már olvastátok a hírt, miszerint sajnálatos balesetben elhunyt a “Halálos Iramban” filmek egyik főszereplője, Paul Walker. A filmes és autós társadalom mellett, az egész világot megrendítette a hír, mikor a színész saját maga alapította jótékonysági szervezet által, a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak megsegítésére szervezett programról tért haza, és egy barátja autójának utasaként balesetet szenvedett. 
Már készülőben van cikkünk, ami életének főbb momentumait dolgozza fel, közpéppontban az autókkal, de előtte még összegyűjtöttük azokat a híres, közkedvelt sztárokat és ismert embereket, akik autóbalesetben lelték halálukat.

James Dean 

Az 1950-es évek amerikai sztárja az Édentől Keletre (1955) filmmel vívta ki magának szakma és a közönség elismerését. A film sikere révén vásárolt magának egy Porsche 550-es versenyautót, hogy hódolhasson szenvedélyének, az autóversenyzésnek. 
A Giant (Az Óriás) forgatása közben, 1955 szeptember 30-án James Dean autóversenyre utazott, az országúton azonban karambolozott kocsijával és életét vesztette. Híres mondata: “Élj gyorsan, halj meg fiatalon, hagyj hátra szép holtestet.”

Jean Bugatti 

A Bugatti alapítójának, Ettore Bugattinak idősebbik fia Jean, 1939 augusztus 11-én egy a róla elnevezett, és általa tervezett autó tesztelése közben halálos balesetet szenvedett a franciaországi Molsheim közelében. Ezt a veszteséget, illetve a második világháború pusztításait a vállalat nem tudta kiheverni, az autógyártást leállították. 1947. augusztus 21-én Ettore Bugatti elhunyt, fiatalabb fia, Roland egyedül képtelen volt talpra állítani a romokban heverő gyárat. 

Lady Diana


Diána walesi hercegné, Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége 1997 augusztus 31-én veszítette életét egy közlekedési balesetben, Párizsban, az Alma-rakpart közúti aluljárójában, állítólagos szeretőjével, az egyiptomi Dodi al-Fayeddel, és gépkocsijuk vezetőjével együtt. Az autót üldöző fotósok közül senkit sem vontak felelősségre. 
A hivatalos vizsgálat a sofőr alkoholos befolyásoltságát és ebből eredő felelősségét állapította meg. A hercegnő halálának okait sokan a mai napig vitatják.

Falco (Johann Hans Hölzel)

Falco, a nyolcvanas-kilencvenes években népszerű osztrák énekes, zeneszerző és szövegíró volt, sikereit német és angol nyelven aratta. Legismertebb dalai a “Der Komissar”, a “Rock Me Amadeus” és a “Wiener Blut” voltak. 
Néhány nappal 41. születésnapja előtt autóbalesetben szerzett fejsérüléseibe halt bele Puerto Plata üdülőhelyen a Dominikai Köztársaságban, miután terepjárójával egy autóbusszal ütközött össze, 1998 február 6-án. Vérében rendkívül magas alkoholszintet mértek.

Ryan Dunn


A Jackass, amerikai filmsorozat egyik oszlopos tagja, Ryan Dunn néhány nappal a 34. születésnapja után hunyt el, autóbalesetben. Az útról lesodródó Porsche 911 típusú autója egy fának való ütközés következtében azonnal kigyulladt, és gyakorlatilag semmi sem maradt belőle. Családja és barátai 2011 június 22-én vettek tőle végső búcsút. 

Hank Williams 

Neve leginkább a régi idők countryzenéjét kedvelőinek lehet ismerős. A 29 évesen elhunyt zenész és dalszövegíró 1953 első napján hunyt el autóbalesetben. Épp egy fellépésre tartott újév első napján, azonban jégvihar miatt nem repülővel, hanem inkább autóval indult útnak. 

Bubik István

A Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész 2004 novemberében Szolnokról hazafelé jövet autóbalesetben vesztette életét. 1981-ben szerzett színészdiplomát, majd friss diplomásként a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol már fiatalon olyan jelentős szerepekhez jutott, mint Mercutio Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjában, Ádám Madách Imre Ember tragédiájában illetve István szerepe az István a király rockoperában.
Emlékezetes alakításai közé tartozik a Szinetár Miklós rendezte Tartuffe címszerepe a Várszínházban, a Kis Csaba által rendezett Othelló Jágója az Új Színházban, későbbi szerepei közül pedig a Szentivánéji álom takácsa, Tompor. Emellett több híres szinkronszerepe volt, mint például Forrest Gump című filmben ő adta Tom Hanks hangját vagy a Rocky című filmben Sylvester Stallone hangját.

Pribil György


Idén októberben szenvedett halálos autóbalesetet a magyar rock és blues kiemelkedő gitárosa, az S-Modell, Kimnowak, Hobo Blues Band tagja, 46 évesen hunyt el, mikor Kismaroson frontálisan ütközött egy másik autóval.

Kommentek

  • Kanyaró Malvin

    A Nobel-díjas Albert Camus is ide kívánkozik, aki kiadója, Michel Gallimard Facel Vega HK 500-asában halt meg. És a zsebében ott volt a vonatjegy Párizsba, csak rábeszélték, hogy menjen inkább kocsival. A kiadó lánya és felesége túlélte, a kocsit vezető Gallimard hat nappal a kórházba szállítás után halt meg, Camus a helyszínen.

  • d.nagy

    Kulcsár Anita – kézilabdázó
    Selmeczi Roland – színész
    Gerhard Schröder – Osztrák politikus
    Kun Péter – EDDA gitárosa
    Nagy Norbert – egykori Fradi focista

  • prs

    “előtte még megkerestük azokat a híres, közkedvelt sztárokat és világszerte ismert embereket, akik autóbalesetben lelték halálukat”
    És, sikerült megtalálni őket? ;-) Elhunytakról beszélünk, így a szóhasználat elég szerencsétlen. És némileg túl vannak ragozva melléknévileg. A világszerte pl. nemcsak felesleges, de valószínűleg nem is igaz.

    Amúgy a cikk enyhén szólva össze van csapva. Figyelmetlenül olvasva is 19 csúnya helyesírási/központozási/tagolási/’elírási’ hibát találtam benne. A legcsúnyább: Paul Walker, mint “főszerelő”.

  • Guillotine

    Azér mer ő főszerelő is volt egyben! Ne kötekedj! :)

  • prs

    Mivel amit írtam, nem talált süket fülekre – és ennek igazán örülök – , akkor pontosítok. Szó szerint. :-)
    Évszám után, ha teljes dátumban van, kell pont. (A “2004 novemberében”-ben nem kell, az nem teljes.) Ez a pont hiányzik 4 helyről, ha jól számolom.

    Van még két felesleges vessző, és ugyanennyi hiányzó vessző. Van egy hiányzó névelő (Forrest Gump) és egy elírás a második bekezdésben. A Falco bekezdés első mondatában nincs állítmány. (Értem én, hogy a bekezdés címéhez kapcsolódna, de ettől még nincs.)

    Köszönöm

  • prs

    A Falco bekezdés eső sorában alany nincs, nem állítmány. Bocsánat. Ebédelni kéne már, asszem.

  • Guillotine

    prs – 2013.12.03 12:16

    “A Falco bekezdés eső sorában…. ”

    Először mindig magunkkal szemben legyünk kritikusak!

  • prs

    Az voltam. Kellett nekem annak lenni…. Említettem már az ebédet?

  • na mennyé má

    Tehát egy porsche carrera GT
    egy porsche 911
    egy Porsche 950
    egy porsche által tervezett bogár

    Ez úgy elég szar arány…se egy Ferrari se egy audi…
    Jó persze számtalan egyéb ember halt meg már mindenféle sport kocsiban.
    Ettől függetlenül nem tudom mit szeretnek a far motoros Porsche-ékban egykaptafa szarok persze bele lehet rakni csúcstechnikát de a farmotor farmotor marad…szar konstrukció. Ez azért érdekes mert a porsche kezelhetőségéről nem most merülnek fel elősször problémák(turbó korszak de a GT-ről is korábban stb). A Ferrárinál soha nem merült fel a kezelhetőséggel kapcsolatban agggodalmak
    Szubjektív vélemény, de én nem vennék porsché-t A 928-as az egyetlen ami kinéz valahogy.
    HA vennék sportkocsit az egy Ferrari 308 GTS lenne (Magnum Ferrari)

    Az sem világos számomra hogy 612 lóerős kocsit minek engednek utcai forgalomra
    mindenki jól tudja hogy ezeket nem azért veszik hogy betartsák a szabályokat.
    Gyakorlatilag mintha egy töltött éles fegyvert adnának suhancok kezébe.

    Nem csodálkoznék ha Amcsiknál most szigorítanák a sport járművek vezetői vizsgáját.
    (mint ahogy kellene mindenhol)

  • apu0062

    Hát ebbe a sorba kár volt beállítani a “Hercegnőt”.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.