300 km/óránál tört ripityára a Honda

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.11.20. 21.15

Brutális pörgés lett a gyorsasági futam vége, ahol az átépített Honda Insight járt haláltáncot.

Ritkán látni Honda Insightot több mint 305 kilométer/órás sebességgel száguldani (inkább soha), de úgy tűnik, ennek az átalakított példánynak sajnos ez volt az utolsó útja. Megrázó képsorok következnek.
A brutális baleset Dél-Kaliforniában történt a kiszáradt El Mirage tónál, mikor a brutálisan erős Honda pilótája, Brian Gillespie elvesztette az irányítást az autó fölött. Hihetetlen, de a sofőr karcolásokkal megúszta a halálpörgést. 
Sokáig kerestem, de sehol nem találtam meg a nem mindennapi Insight technikai adatait, ha valaki esetleg tud információval szolgálni, az ossza meg velünk! Annyit sikerült kideríteni, hogy az amerikai Hasport Performance alakította át az autót, akik kizárólag japán autók, de főleg Hondák tuningolására specializálódtak.
A Honda hibrid autójának első generációját 1999 és 2006 között gyártották, de a videóban szereplő járgányban tuti, hogy nem az eredeti, 13 lóerős elektromotorral megtámogatott 65 lóerős benzinmotor van, és ha jól hallottam, az ötsebességes, fokozatmentes CVT váltót is száműzték az autóból. Valószínűleg a gyárilag megadott 4,4 literes átlagfogyasztás is jóval többre jön ki 100 kilométeren ilyen használat mellett.

Kommentek

F1: Durva, mennyit változtak hátulról az autók

Remekül mutatja a 2017-es autók másmilyenségét két fotó.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

F1: A Force India visszaszólt a Renault-nak

Még el sem kezdődött a 2017-es szezon, de máris kialakult egy kisebb vita a Renault és a Force India között.

F1: Nézd meg Hamilton új sisakját!

A mercedeses Lewis Hamilton 2017-ben a szurkolóktól kért sisakfestési terveket, most pedig kihirdette a győztes művet. Ebben versenyez idén a háromszoros világbajnok.

F1: A Red Bull szerint több pénz jár a nagyoknak

A Red Bull sportigazgatója, Dr. Helmut Marko szerint a nagyobb csapatok több pénzt érdemelnek, mert többet is adnak a Forma-1-nek.

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.