Elhajolt a halál elől a motoros

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2013.11.11. 11.30

Jött a kisbusz, mit jött, repült át a szembe sávból, és csak centikre kerülte el Chan fejét. Részben annak köszönhetően, hogy hősünk éles reakcióval hajolt el a közelgő halálos tömeg elől.

Átlagos nap volt, Chan Wang műszakba motorozott, hogy életéből újabb 12 órát áldozzon a fröccsöntött dinoszauruszoknak. A présgép biztonsági automatikája korántsem működött kifogástalanul, így Chan gyakran az utolsó pillanatban kapta ki a munkadarabot az öntőformából. Reflexeit edzette a végtagvesztés veszélyével fenyegető játék, és már tudja, hogy a sors nem véletlenül pallérozta érzékeit naphosszat.

Mert jött a kisbusz, mit jött, repült át a szembe sávból, és csak centikre kerülte el Chan fejét. Részben annak köszönhetően, hogy hősünk éles reakcióval hajolt el a közelgő, halálos tömeg elől.

Kommentek

  • W. A. Lacky

    Ha ilyen bevezetőt ír valaki, legalább ne tegye be a videót, amelyből kiderül, hogy már jóval az ütközési ponton túl volt a kismotor. A srác csak reflexből húzta el a fejét. Ha nem húzza el, akkor se ütköztek volna.

  • apaarpi

    Lacky:

    Egyetértek, keményen bulváros cím volt.
    Biztosan beszartam volna a fickó helyében, de ettől függetlenül az elhajlásnak SEMMI köze nem volt az ütközés elkerüléséhez.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.