Még a legszebb lányoknak is torzul az arca

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.11.09. 11.45

Az orosz versenypilóta nem kímélte a Miss Universe döntőseit, a Moszkvai Nemzetközi Versenypályán.

Az idei Miss Universe szépségkirálynő választás éppen most zajlik Moszkvában, és a világ minden tájáról érkező gyönyörű lányoknak, bizony igen csak kemény megmérettetésben kellett megküzdeniük a gravitációval. A Moszkvai Nemzetközi Versenypályán, az orosz Alexey Karachev mellé ültették be őket, egy Mercedes-Benz SLS AMG-be. 
A lányoknak sok esetben nem volt természetese a mosolyuk, mikor úgy igazán odatette magát a több, mint 570 lóerős autó, de még a pokoli futam közben is többször ellenőrizték, hogy tökéletes-e a smink és a haj.
Te beültél volna az élménykörre?
Eredmény

Alexey Karachev Formula-3-as pilóta, nem volt megszeppenve a hölgyek társaságában, szépen elkente a száját az SLS-nek. Az autó közepén – de az utasok előtt – elhelyezett 6,2 literes motorja 571 lóerős. A V8-as maximális nyomatéka 650 Nm. Ez az erő a főtengelyről előbb egy karbon csőbe fut, ez vezeti a hátsó tengelynél elhelyezett hétfokozatú sebességváltóba. 
A sebességváltó a Mercedes történetének első duplakuplungos automatája, működhet önállóan, de a vezető a kormány mögötti fülekkel is kapcsolgathat. Rajtprogramot is rejtettek bele, így csak tövig kell nyomni a gázt és bárki kipróbálhatja a gyár által megadott 3,8 másodperces sprintidőt. Ennél jobbat még az SLS AMG Black Series sem tud.
Az autó egyik érdekessége a végsebessége: ez ugyanis az első AMG modell, amelyikben nincs sebességkorlátozás. A többi AMG modell hivatalosan nem megy gyorsabban, mint 250 km/óra. Ha valaki többet akar, megkapja, ám nemcsak a feloldásért járó pluszpénzt kell kifizetnie, hanem részt kell vennie az AMG vezetéstechnikai tréningjén is. Az SLS-sel viszont egyből belépőt nyerünk a 300-asok klubjába, a kétüléses gép 317 kilométer/órára képes.

Kommentek

  • Guevara

    Rossz hírem van fiúk, az űrhajósok kivételével mindenkinek meg kell küzdenie a gravitációval, nem csak az autóban torzuló arcú lányoknak. Amiért az arc torzul az sokkal inkább a centrifugális erő és/vagy a gyorsulás, ami lehet negatív előjelű is.

  • Guevara

    “Ez az erő a főtengelyről előbb egy karbon csőbe fut”

    Juj! Ezt a szöveget ugye a torzuló arcú lányoknak szántátok?

  • Guevara

    “SLS 65 AMG”

    Jáj! Keverjük a szezont meg a fazont.

  • Guillotine

    Guevara!

    nem értem!

    Ez nem egy SLS 65 AMG??
    Aminek a motorja elöl van a váltója hátul közte meg nem mezei acélból hanem karbonból készült kardántengelye van??

  • Petike2101

    Guevara

    Nem igazán értem én sem, mit akarsz ezekkel?? :)

    Guillotine,
    Két kérdést tettél fel, és én úgy látom, hogy mindkettőre igen a válasz. ;)

  • Guevara

    Guillotine & Petike:

    Oké lányok, most néztem csak vissza.
    Először is nem, ilyen nincs hogy SLS 65 AMG. A 65-ös szám AMG berkekben V12-es biturbo motort jelöl, de ugye egyik SLS-ben sincs ilyen, mind V8-as és eddig úgy tudom, hogy turbó nélküli. Amiben van 65-ös az az S, SL, CL osztály és slussz.
    Másodszor, a szöveg amit idéztem, annyira, hogyismondjam, konyhanyelven van megfogalmazva, hogy az már egy ilyen autós siteon fáj. Nekem legalábbis. Az erő befut a karbon csőbe… Érted?! Mi ez, a Csillagok háborúja?

  • Guevara

    Guillotine:

    A kardántengely és a motort-váltót összekötő cső az nem ugyanaz. Nagyon nem.

  • Guillotine

    Guevara!

    Igazad van SLS AMG van a hivatalos kereskedésben is!
    Szám n

  • Guillotine

    Még a Vezess.hu oldalán is csak SLS AMG-ként szerepel két verzióban.
    Tehát Guevarának ebben igaza van!

    Viszont Guevara!

    A kardántengely neve nem attól függ,hogy miből mibe megy!
    Jelen esetben karbonból van, a motortól viszi az erőt a váltóhoz,onnan meg a féltengelyek hajtanak ki!

    itt a hivatalos leírás:

    http://www.mercedes-benz.hu/content/hungary/mpc/mpc_hungary_website/hung/home_mpc/passengercars/home/new_cars/models/sls_amg/r197/facts_/drivetrain/drivetrainconcep

  • Guillotine

    SlS AMG modellek limitál szériában sokféle variációban születtek de mindegyik számjelölés nélkül.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Mercedes-Benz_SLS_AMG

  • Guillotine

    *L

  • Guevara

    No, akkor még egyszer és utoljára. (Nekem nem jelent meg az az oldal (404), de megnéztem a németet) Tehát az SLS erőátvitele karbonszálas kardántengellyel van megoldva, ami egy Torque Tube nevű “csőben” van elhelyezve. Ez utóbbi cső pedig a motor és a váltó között létesít szilárd kapcsolatot, az erőátvitelben aktívan nem vesz részt, arra hivatott, hogy a motor és a váltó közötti csavarónyomatékot, vagy legalábbis egy részét, felvegye. Az viszont nem derül ki a német oldalon hogy a Torque Tube miből készül, elvileg az is lehet karbonszálas anyagból.

  • Guillotine

    Guevara!

    Ne bonyolítsd!
    Beütöd a gugliba hogy mercedes SLS kardántengely oszt kb a 3. találat a mercedes magyarország honlapján szereplő műszaki leírás!

    Tehát akkor egy karbonból készült kardántengely hajt a váltó fele igaz?!

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

Gigaüzlet lehet a PSA-nak az Opel megszerzése

Mintegy kétmilliárd euró (615 milliárd forint) megtakarítást hozhat a PSA konszernnek az Opel felvásárlása.

Pályán az első 2017-es Forma-1-es – videó

A Forma-1-es csapatok közül elsőként a Sauber küldte a pályára új autóját Barcelonában. Videó a C36-os bemutatkozásáról.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

Lemondott a világ egyik legbefolyásosabb autóipari vezetője

Carlos Ghosn a Renault-fúzió óta vezeti a Nissant, de áprilistól másnak adja át helyét a japán vállalat vezérigazgatói posztján.

F1: Durva, mennyit változtak hátulról az autók

Remekül mutatja a 2017-es autók másmilyenségét két fotó.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

F1: A Force India visszaszólt a Renault-nak

Még el sem kezdődött a 2017-es szezon, de máris kialakult egy kisebb vita a Renault és a Force India között.

F1: Nézd meg Hamilton új sisakját!

A mercedeses Lewis Hamilton 2017-ben a szurkolóktól kért sisakfestési terveket, most pedig kihirdette a győztes művet. Ebben versenyez idén a háromszoros világbajnok.

F1: A Red Bull szerint több pénz jár a nagyoknak

A Red Bull sportigazgatója, Dr. Helmut Marko szerint a nagyobb csapatok több pénzt érdemelnek, mert többet is adnak a Forma-1-nek.

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.