Autótemető, amitől megszakad a szív

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.11.08. 09.45

Nemrég napvilágra került egy videó, egyenesen Japánból, amin durván hét AE86-os Toyotát láthatunk, gazzal benőve, az örökkévalóságnak címezve.

1987 óta, minden egyes Toytoa Corolla generáció elhalványítja annak az egyszerű, még csak szépnek sem mondható járműnek az emlékét, amely az utolsó olyan kisautó volt, amit családok számára terveztek, orrmotorral hátsókerék-hajtással (kivéve Szovjetuniót). Ennek ellenére mégsem a közös kirándulások, vagy a hétvégi bevásárlások miatt emlékszünk a Corolla GT AE86-ra, hanem a kilincsel előre való autózás ikonjaként. 
Ha nem is az európai, de a japán gyerekek falán jó eséllyel találhatnánk még ma is kiragasztott AE86 posztereket, nálunk inkább Lamborghinik és Ferrarik szolgáltak tapétakén. Ahogy nekünk is csak vágyálom kategória az olasz istállók modelljei, úgy álmodoztak a szigetország lakói a hacsi-rokuról (japánul 86), és teszik ma is, hiszen már nagyon ritkán bukkanni nem szétrohadt, nem leharcolt darabra. Annyi a különbség, hogy most már nálunk is egyre több igény lenne az autóra. Mikor feltűnik szökőévenként egy-két megkímélt darab a hazai használtautó-piacon, pár óra múlva már ez az üzenet fogad: “A hirdetést eltávolították”

A Toyota megpróbálta feléleszteni a márka mélyen szunnyadó sportos lelkületét, így megépítették a GT86-ot, ami úgy tűnik, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, de erre térjünk vissza minimum 15 év múlva.
Nemrég pedig napvilágra került egy videó, egyenesen Japánból, amin durván hét AE86 hatchback-et láthatunk, gazzal benőve, az örökkévalóságnak címezve, az őrült drift futamok nyomait viselve, egy bolt mögötti elhagyatott telepen.
Márka-fanatikusok számára igazi horrortörténet, keményebb, mint a láncfűrészes mészáros. Nem úgy néz ki mintha bárkit is érdekelne, hogy mi lesz a zombi autók sorsa, tehát nem csodálkoznék, ha így a videó után, egy csapat elszánt fiatal meglátogatná a temetőt, és nem riadna vissza a hullarablástól. 
A Corolla AE86-ot 1983 és ’87 között gyártották, két fajta karosszéria típussal volt elérhető, a 3 ajtós hatchback és a 2 ajtós coupé formájában. Motorháza alatt 1,6 literes,  4A-GE kódjelű 130 lóerős szív pihent, amit az első generáció MR2-ben is használtak. Mindehez öt sebességes manuális váltó társult, amiből a későbbi években automata is létezett. 

Kommentek

  • Fogash73

    ezek kibelezett üres kasznik, értékük 0,0.

    Ettől kell sírni: kifogástalan állapotú Sierra és Escort Cossie-k, legalább 20db egy svéd erdőben leszórva:
    http://youtu.be/Yr6j7H67Yiw

  • forestersa

    Nekem jók lennének ezek a kibelezett vasak is. :)
    Viszont nem tudhatod, mi van a motorház alatt, nem volt kinyitva….

  • menőmanó

    Fogash73
    Ezek meg a kifogástalan állapot? :)
    Semmi baja csak a torka véres. Ezeket el sem lehetne indítani. Nem hiába vannak ott, ahol.

  • Guevara

    “amit családok számára terveztek”

    Jah, 3 ajtós ferdehátúként vagy 2 ajtós kupéként, 130 lóerős motorral (1983).

  • forestersa

    Akármennyire, is hihetetlen, és már ránézésre sem egy átlagos családi autó kinézetű, a japánok mégis annak szánták.
    Aztán mégsem az lett, vagyis nem erről lett híres. :)

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

Így lopnak el pár perc alatt egy X5-ös BMW-t

Pár perc alatt lopnak nagy értékű autókat Angliában, a módszer végtelenül egyszerű.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.