A 21 éves Brenda Tucker múlt vasárnap hajnalban munkahelyén, nővére anyósának detroiti kocsmájában előhúzott a pultból egy revolvert, hogy véget vessen életének. Nagybátyja ekkor sikeresen kivette a kezéből a fegyvert, ám amikor a férfi távozott, a lány újra megkaparintotta azt, és a vendégek és családtagok szeme láttára mellkason lőtte magát. 

A St. John kórház (C) mindössze hét kilométerre fekszik a kocsmától (A). A baleset a kórháztól bő két kilométerre történt

A St. John kórház (C) mindössze hét kilométerre fekszik a kocsmától (A). A baleset a kórháztól bő két kilométerre történt


A helyszínen volt a húszéves Ricky is, Brenda öccse. Miután a mentők elvitték a nővérét, maga is kocsiba pattant, hogy a kórházban Brenda mellett virrasszon. Nem tudva, hogy testvére ekkor már nem élt, nyaktörő sebességgel száguldott a hajnali utcákon, Egy kanyarban átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő Chevrolet Suburban terepjáróval. 
A súlyos jármű vezetője csak enyhe sérüléseket szenvedett, Ricky személyautója azonban a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. 
A helyszínre kiérkező mentők ugyanabba a kórházba szállították, ahol nővére feküdt – és ahol édesanyjuk is várt. 
“Még beszéltem Rickyvel, miután kocsiba ült. Aztán amikor megtudtuk, hogy Brenda meghalt, felhívtam a kocsmát. Ekkor mondták, hogy Ricky balesetet szenvedett. A helyszínre siettem, de már elszállították. Kevéssel később telefonált édesanyánk, és a hangjából rögtön tudtam, hogy Ricky is meghalt” – emlékezett vissza a borzalmas reggelre Amandajo Holman, a két elhunyt nővére. 
A tegnapelőtti tragédia nem az első volt idén a család életében. Tavasszal mostohaapja összeveszett Rickyvel és fegyvert rántott. Többször rálőtt a fiúra, aki viszonozta a tüzet, és agyonlőtte édesanyja férjét. A rendőrség jogos önvédelemnek ítélte meg és vádemelés nélkül lezárta az esetet.

Az öngyilkosság helyszíne, a Texas Bar & Grill. Nem egy vidám környék.