Mobilozva vezetett: terhes nőt, gyerekeket ölt

Jogosítványa sem volt az ámokfutónak

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.10.27. 07.00

Három testvér, édesapjuk, valamint annak várandós felesége hunyt el abban a tömeges karambolban, amelyben az alkohol, a gyorshajtás és a menet közbeni telefonálás egyszerre játszott közre

Szemtanúk egybehangzó állítása szerint valami nagyon nem stimmelt azzal a szürke színű terepjáróval, amely később egy kereszteződésben tömeges balesetet okozott a kaliforniai borrégió fővárosában, Lodiban. Többen is azt állították, látták, amint a városi forgalomban a sávok között cikázó szabadidőjármű vezetője kezében tartott mobiltelefonon beszélgetett, miközben olykor 140 km/óra sebességgel száguldott. 

A hét első felében történt szerencsétlenségben egy hattagú család öt tagja vesztette életét: a 32 éves édesapa Luis Miranda, felesége, a 31 éves, várandós Vivian Rodriguez, valamint két fiuk és egy lányuk vesztette életét. Az egyetlen túlélő, a kilencéves Eden, kritikus állapotban került kórházba. 

A Miranda testvérek: Irving (12), Eden (9), Jose (6) és Stephanie (5). Csak Eden élte túl a balesetet

A helyszín úgy nézett ki, mintha katasztrófafilmet forgattak volna, emlékezett vissza egy nő, aki maga is megsérült, amikor ahogy volt, mezítláb az üvegszilánkokkal, fémdarabokkal borított úttestre rohant, hogy segítsen a sérülteknek. “A gyermekek kirepültek az autóból. Egyikük (Eden) a műszerfal tetején feküdt. A szeme, a szája, mindene tele volt üvegszilánkokkal.” 
A gyanúsított, a 28 éves Ryan Christopher Morales, szintén súlyosan megsérült. A terepjárót, amelyet vezetett, engedély nélkül vette kölcsön (gyakorlatilag ellopta) nagyanyja beteg barátjától, miután aznap délután apjával kettesben megittak egy nagy (és gyaníthatóan több kis) üveg vodkát. 
Ryan nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, ellenben próbaidőn volt szabadlábon: szeptember elején szabadult a börtönből, miután májusban egy év négy hónapra ítélték, mert bujkált a rendőrség elől.

Kommentek

  • apu0062

    Próbálom mérlegelni a körülményeket (a rendelkezésre álló adatok alapján), de mindig oda lyukadok ki, az egyetlen lehetséges és elfogadható büntetés a felkoncolás.

  • PROVOCATOR

    Tuti, hogy a latinoknak nem volt becsatolva az öv. Egy ekkora szinte sértetlen autóban túl élhették volna.

  • Jozscsi

    Börtöntöltelék, alkoholista, ámokfutó, tömeggyilkos féreg.

  • montsenior 10

    T Provokator.Biztossan igaza van a bizto
    nsági övet illetően,azonban ne felejtsük el irják volt hogy ‘140-el!!!! is közlekedett.Egyszerüen elképesztő hogy mer bárki ilyen feltételek mellett autót /terepjárót/vezetni.Aki ilyet hazánkban elkövet megérdemelné min a 20 év büntetés mellett a jármüvezetéstől való ugyanidejü eltiltást!!.

  • ballac86

    Provocator, szövegértés 1-es! Kirepültek a gyerekek. Az is megér egy misét hogy miért nem voltak bekötve, bár egy ekkora oldalsó ütésnél ebben az autóban túl sokra nem mennek vele. Az a szinte sértetlen autó kiflibe van hajlítva. Bár az utascella a képen eléggé egyben van, valószínűleg már az ütéstől meghaltak odabenn, amit ez okozott…
    http://media.mercedsunstar.com/smedia/2013/10/23/19/06/156-rLG4J.AuSt.4.jpeg

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

Forma-1: Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

Csodalámpával villant a Mercedes

Nem vakítja a szembejövőket, járdát és navigációs utasítást is az útra vetít a Mercedes-Benz legújabb fényszórója.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.