Tömegbaleset az autópályán

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.10.25. 09.45

Ködös, csapadékos időben nem árt ha óvatosak vagyunk, különben könnyen megtörténhet a baj. Legyen ez a videó az elrettentő példa.

Durva tömegbalesetet rögzített egy oroszországi autó, aminek még időben sikerült megállnia, de sajnos végül nem úszta meg az ütközéseket.
Összesen 20 jármű ütközött össze a balesetben, 15 személyautó, 3 kamion és 2 busz vált a köd és a nedves út áldozatul. Az oroszországi Kavkaz Szövetségi Autópályán történt az eset pár napja, ahol szerencsére senki nem sérült meg komolyan, csupán egy embert kellett kórházba szállítani, de már ő is jól van.

Ködös, csapadékos időben csak óvatosan


A szakértők azt tanácsolják, hogy ilyen körülmények között az előírt követési távolságot legalább háromszorosára kell növelni. Lényegében ez azt jelenti, hogy az előttünk haladónak a megszokotthoz képest még minimum 3-5 másodperc előnyt kell adni, így adott helyzetben időben észlelni tudjuk a veszélyt és biztonságosan le tudunk fékezni.

Az őszi-téli időszakban, főképp a korai sötétedésre való tekintettel, nem árt, ha lakott területen belül is föl van kapcsolva a tompított fényszóró. Azt hiszem, mindannyian ismerjük azt a tévhitet, miszerint ködben a legideálisabb reflektort használni. Azért tévhit, mert a milliméter ezredrészének megfelelő, parányi vízcseppek felerősítik a visszaverődő fényt, így tehát nem segít a reflektor, sőt mi több, jelentősen rontja a látási viszonyokat. A ködlámpát viszont csak abban az estben kell bekapcsolni, ha a látási távolság 50 méter alá csökkent. Főként a hátsó ködlámpával kell vigyázni, ugyanis annak fénye megközelítőleg harmincszor erősebb mint a normál lámpa, így jó látási viszonyok esetén teljesen elvakíthatja a mögöttünk haladó autó vezetőjét.

Egy másik dolog, ami ilyenkor gondot okozhat, hogy ködös időben lényegesen lassabban haladunk mint általában. Ennélfogva az utazás időtartama is jelentősen megnő, tehát sokkal nagyobb és hosszabb ideig tartó koncentrációra van szükség. Éppen ezért, amennyiben azt érezzük, hogy szemünk ég, a figyelem lankad, azonnal iktassunk be egy rövidebb pihenőt. Nem érdemes az életünket kockára tenni azért, hogy egy órával hamarabb érjünk haza. – m.szatmar.ro

Kommentek

  • Jozscsi

    Utólag már bárhogy lehet magyarázni. Időben visszább kell venni a sebességből. Az osztrákok elég szigorúan veszik a ködben a gyorshajtást. Egyes szakaszokon, ahol az átlagnál sűrűbben fordul elő köd, útburkolati jelek figyelmeztetnek a sebességhatárokra ködben. Ahány jelölést látunk, annak függvényében kellene a megadott sebességgel közlekedni. Ez persze nem vonatkozik a keletebbről érkező országok autósaira, mert ők ugyanúgy mennek, mint tiszta időben. Nyíregyháza előtt történt régebben egy ilyen tömegbaleset a 36-os úton, ahol sajnos még egy mentős is életét veszítette. Nem értem miért kell felelőtlenül száguldozni. Ha nem látja valaki az utat maga előtt, akkor minek siet?

  • subtotal

    Nálunk a népek, ha világítanak egyáltalán, akkor menetfénnyel nyomják a ködben, ami kifejezetten jó választás, mivel hátul nem megy semmilyen fényforrás. :(
    A héten a 150km-nyi ködös autópályán volt 3 világítás nélküli, 5 DRL-t használó és vagy 5 helyzetjelzős.
    A kancsal, félvak autókat nem is számoltam.
    Sebességet se nagyon veszi vissza senki.

  • metalljacket

    A ködlámpa meg a halálom! Bekapcsolja az idiot, aztán ez már felmentést ad a fokozott figyelem alól, hiszen “BE VAN KAPCSOLVA A VETÍTŐ, mindent látok”!!! Ja. Az én szemem meg kiolvad a hülye hátsó fáklyájától. Aztán csak forgatja a fejét mint a nyaktekercs, amikor beleállok a hátába és ráteszem a reflektort. A legtöbb hülyönc nem is tudja hogy egyáltalán van hátsó ködlámpa a tragacsán, és hogy az a sárga valami a műszerfalon mit jelez vissza. 2-300 m-es látótávolságnál bekapcsol mindent, egy nagy vörös tűzvész van utána, de amikor igazán kéne, akkor tényleg sokszor helyzetjelzővel repeszt. Lakott területen belül gátlástalanul használja a ködlámpáit, a zsarukám meg békésen kérődzik utána. Bezzeg ha 30-as táblánál 40-el mész!

  • apu0062

    Egyet értek az előttem szólóval. A vak kerszetanyját rakná tele a sok húgyagyú a nonstop üzemeltetett zárófénnyel (hátsó ködlámpával)! Ma minden baromarcú széria felszerelésként kapja a ködlámpát, aztán ha má’ van, had “égjen” címmel garázdálkodnak.
    Régen csak az szerelt fel ködlámpát, aki tudta mire való és hogyan kell használni azt.

  • Guillotine

    Ja!

    A sok rohadt geci ködben felkapcsolja a ködlámpát!
    Sötétben meg a fényszórót!
    A barmok!

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

Szabálytalan előzés egy körforgalomban, van, aki szerint ez még belefér

Az esetet Angliában vették videóra. A BMW türelmetlen sofőrje megunta a kamion mögötti tötyörgést, és szándékosan rossz irányban hajtott be a körforgalomba.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.