A mentőautóban lépett félre az orvosnő

A teljes brit mentőszolgálat tud már róla

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.10.21. 06.00

Egy féltékeny brit mentős feltételezte, hogy munkatársa, egyben barátnője megcsalja egy kollégával. Bekamerázta azok mentőkocsiját, majd a bizonyítékokat a testület tagjai elé tárta egy kör-emailben.

A munkahelyi kapcsolatoknál csak egy rizikósabb dolog létezik: a munkahelyi szerelmi háromszög. Egy londoni mentős gyanakodni kezdett, hogy barátnője, aki történetesen a munkatársa is volt, megcsalja, mégpedig a testület egy harmadik tagjával. Ezért kémkamerát helyezett el azok szolgálati kocsijában, és várta a bizonyítékot. 

Az jött is hamarosan, a férfi pedig, miután szakított az asszonnyal, a felvételeket feltöltötte az internetre, a linkeket pedig elküldte a mentőállomás levelező listájára. “Tőle már hallottátok a szakításunk történetét, most hadd színesítsem én is a sztorit” – írta. 
A férfi egyébként, hogy a lejáratás igazán hatékony legyen, nem elégedett meg a nőről frissen készült, leleplező videókkal: saját szaftos előéletük részleteit is a munkatársak elé tárta, köztük szókimondó szöveges üzeneteket, illetve a nő beleegyezésével készült szexvideókat. Ezekről azt írta, ugyanúgy szolgálat közben készültek, mint a frissek. “Addig csináltuk, amíg riasztás nem érkezett” – fűzte hozzá az ezzel saját magát is bajba keverő ex-barát. Az üzeneteket természetesen a nő is megkapta. 
Ha már levelezett, a felszarvazott férfi egy füst alatt főnökeit is megvádolta mindenféle aljasságokkal, a mentőszolgálat ezért most egyszerre két ügyben is nyomoz, a vizsgálat végéig minden adatot – beleértve az érintettek nevét is – titkosítottak.

Kommentek

  • Albazo

    Jó nagy marha a faszi.

  • KoboldInside

    Mi nem kaphatnánk meg azt az email-t…? ;-)

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.