Bosszút állt elgázolt gidájáért az őzmama

Bizarr baleset-sorozat

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.10.14. 13.20

Mintha a sors vett volna elégtételt egy coloradói asszonyon, aki véletlenül elgázolt egy őzikét. Egy percen belül lesújtott rá a természet haragja, mégpedig elég konkrét formában.

Azt szokták mondani, kistestű állatot inkább gázoljunk el, minthogy félrerántanánk a kormányt. Az a Colorado állambeli asszony, aki most kórházban fekszik súlyos sérülésekkel, alighanem máshogy gondolja. 

Pedig maga az ütközés a lelki megrázkódtatáson kívül valóban nem okozott károkat. Amikor azonban kiszállt, hogy megnézze, túlélte-e az őzgida a gázolást, bizarr események furcsa láncolatát indította útjára. 
Az út mentén parkoló autó mellé érve lelassított és megállt egy másik gépkocsi, hogy megkérdezze, segíthet-e valamiben. A mögöttük jövőt megzavarta a tumultus az út szélén, és amíg arra figyelt, hogy elkerülje a parkoló autókat, elgázolt egy őzet, minden bizonnyal a halott gida anyját, aki kicsinye után át szeretett volna kelni az úton. 
Az őz felrepült a levegőbe, és bombaként zuhant az első autós, a gidát elgázoló asszony nyakába, letaglózva őt. 
A rendőrség sem a sérülések mértékét, sem az áldozat nevét nem hozta nyilvánosságra; a nőt jelenleg is kórházban ápolják. 
Nem volt ilyen szerencséje annak a férfinak, aki két nappal később Pennsylvania államban, egy nemzeti park mellett elhaladó autópályán találkozott egy párosujjú patással. A fenti videó nyitóképén látható lyukat egy kifejlett szarvas ütötte szabadidőjárművének szélvédőjén. A súlyos állat a hátsó ülésen landolt, ám röptében agyonütötte a vezetőt: a 35 éves Jack Kodesht mentőhelikopterrel kórházba szállították, ám ott életét vesztette.
Csak Észak-Amerikában évente másfél millió (nem tévedés: 1 500 000) őzet, illetve szarvast gázolnak el. Ez tízezer esetben jár személyi sérüléssel; évente hozzávetőlegesen százötvenen hunynak el ilyen jellegű balesetben.
Szakértők szerint a legintenzívebb szarvasmozgásra este 6 és éjjel 11 óra között lehet számítani. Mivel a szarvasok, őzek csapatban élnek, ha egy útszakaszon meglátunk egy állatot, bizton számíthatunk arra, hogy társaival is találkozni fogunk. Ha este – de nappal is – szarvasveszélyt jelző táblát látunk, a legjobb abból kiindulni, hogy ki fog ugrani elénk egy állat.

Kommentek

  • kocogok

    Hát az állat már csak ilyen…

  • Fabatka

    Megérdemlik amit kaptak !!!!!!!!!!!!!
    A saját szememmel láttam amikor az autós rárántotta szándékosan kormányt egy kutyára !!!!!
    Mind aki így viselkedik megérdemli ha beledöglik, nemtudom sajnálni !!!!!
    Több mint 40 éve vezetek éjjel nanppal, rengeteg álat került elém, mind megúszta !!!!!!
    A képeken látszik, a tábla a veszélyre figyelmeztet, tehát tudnia kelettvolna, hogy nem megyünk 200 al !!! ennyi

  • Guillotine

    Fabatka!
    Teljesen száz mit száz ezer százalékban egyetértek veled!
    Én sem ütöttem el még soha semmit (kivéve bicikliseket de azokat direkt!) mert odafigyelek a figyelmeztető táblákra!
    Nem tudom valaki miért nyit rá egy kutyára ajtót de ha előttem csinálná nem uszná meg szárazon.

    Nem egyszer mentettem városon belül és országúton is kutyát,sünit vagy épp madarat!
    Egyszer megállítottam a 4 sávos mert keresztbefordultam hogy ne menjenek keresztül egy sünin aki át akart baggyogni..

    Nagyon nagy állatbarát vagyok és utálom azokat akik nem azok! :D

  • menőmanó

    Fabatka
    Én is nagyon szeretem az állatokat, de a vadat jelző táblánál nem fogok 60-nal menni. Sajnos 90-nél már nem igazán tudsz mit csinálni.
    Azt pedig nem tudhatod, hogy miért ütötték el a vadat így azt leírni, hogy “megérdemlik amit kaptak” igen nagy bunkóság. Talán átgondolnád, ha egy családtagodat vesztenéd el vad elütés miatt.

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.