Szinte vakon hajtott a forgalomban

Felhajtott motorháztetővel autózott

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.10.04. 09.45

Nem tudta lecsukni a motorházat a szervizes, nem számít, így is útnak indult.

Egy brit Mercedes-szerviz egyik munkatársa nyitott motorháztetővel vitte el az autót egy körre, ráadásul nem is óvatoskodott, 80 kilométer/órával csapatta egy elég nagy forgalmú úton úgy, hogy közben alig látott ki. Mindezt azért, mert az autó gyári akkumulátora vagy a generátor felmondta a szolgálatot és egy pótakkut kellett kötni rá, hogy működjön, így pedig nem lehetett lezárni a motorházat. 
Mikor a garázs főnöke meglátta a felvételeket, nem hitt a szemének, hogy ez az az autó, ami nála állt eddig a márkaszervizben, és ez még mind semmi, hiszen az egyik szerelője ül a volán mögött. A meggondolatlan férfit azonnal felfüggesztették a munkájából. Azt is hozzátette a Mercedes-Benz winchesteri igazgatója, hogy számukra a biztonságos munkavégzés a legfontosabb, nem is érti, hogy fordulhatott elő ez, és biztosította az ügyfeleit, hogy ilyen többet nem történik meg.
A 42 éves Jon Cuthill rögzítette az esetet telefonjával, akit később megkeresett a BBC televízió munkatársa és az alábbiakat nyilatkozta. 
“Hihetetlen látvány volt, mikor mellénk kanyarodott a Mercedes a felnyitott motorházzal. Nem tudom, hogy csinálta, de nem a motortérfedél alatt kandikált ki, hanem simán ült, mintha semmi különös nem történne. Még akkor sem lassított, mikor észrevette, hogy videózom, simán folytatta az útját.
Azt is megtehette volna, hogy berakja az anyósülésre az akkumulátort, az ablakon kivezet egy hosszabb kábelt és kész. Arra már jó eséllyel rá tudta volna csukni a fedelet. De tudjuk, a lustaság nagy úr, ez viszont a férfi állásába került, és a hampshire-i rendőrség is vizsgálatot indított ellene.

Kommentek

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.